Egy rövid összeállítás képet festett arról, hogy mely PlayStation 3 first party exkluzívok miként teljesítettek az amerikai piacon az elmúlt hónapokban, esztendőkben, amelyből kiderül, hogy az NTSC régióban csak egyetlen belsős anyag lépte át az egymilliós eladott példányszámot, a többiek hátrébb kullognak.
A lista az NPD Group adatai alapján állt össze, és nem tartalmazza a gép mellé csomagolt kópiákat, kizárólag a külön értékesített szoftvereket összegzi és kategorizálja sávokba. Az egyetlen egymilliós fogyást is átlépő, PlayStation 3 exkluzív cím egyben a legrégebbi is a sorban. Az Insomniac első Resistance felvonása hagyta csak maga mögött Amerikában az egymilliós mérföldkövet, ehhez közelített még a LittleBigPlanet is, de az áprilisi állás szerint még nem érte el azt.
A harmadik sáv, a fél és háromnegyed millió közé eső alkotásokat foglalja magába, ezen szektorba kvalifikálta magát többek között a Resistance folytatás, a Killzone 2 és az fenomenális Uncharted: Drake's Fortune. A negyed és a félmillió közötti sávba pedig az első MotorStorm, az első kurrens generációs Ratchet & Clank epizód és a Heavenly Sword fért be, szintén öregecske produkció valamennyi, volt idejük teljesíteni, de még így sem túl fényesen. Nagy meglepetésünkre a tavaly ősszel megjelent MotorStorm: Pacific Rift csak a legalsó sávba tudott beférkőzni a maga negyedmillió alatti fogyásával.