A Nintendo az idei esztendő legjobb cége

2009. október 06.
1.9371
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
A BusinessWeek legfrissebb listája szerint náluk a Nintendo nyerte az idei év legjobb cége kitüntetést.
 

A megtisztelő címet a kiotói székhelyű játékgyáros a látványos forgalmi növekedésével és a folytonos innovációjával érte el, harminchat százalékot javítottak évenként az eladásokon az elmúlt öt esztendőben, a cég értéke pedig 38%-kal növekedett átlagban, ami elegendő volt ahhoz, hogy olyan óriásokat utasítsanak maguk mögé, mint az Apple, a Google, vagy éppen a Petrobras. A Nintendo gyakorlatilag egy konzolgeneráció alatt újra a csúcsra tört, rekordokat halmoz rekordokra.

A Nintendo Wii bőven túl van az ötvenmilliomodik eladott darabszámon, a DS család tagjai pedig már a százmilliós határnak integetnek, de a másik oldalról, régen átlépték azt. A rangsor felállításakor a készítők 2500 nyilvánosan bejegyzett céget vizsgáltak meg, majd döntöttek helyezésükről. A teljes listát a link után tekinthetitek meg. Gratulálunk a Nintendo-nak, megérdemelten vezeti a mezőnyt. A Sony és a Microsoft még az első negyvenbe sem fért bele, "it's a shame".

A Nintendo az idei esztendő legjobb cége - 2. kép

BusinessWeek Top 40 Company 2009
1 hozzászólás

richie8

12 éve, 10 hónapja és 18 napja

Tényleg jó évet zárt a Nintendo, de azt én sem gondoltam volna, hogy az apple-t és a google-t is lenyomja a részesedésekkel meglepett smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaManiac profilja