Nem kevesebb, mint 44.6 milliárd dolláros vételárat kínáltak föl a Yahoo megvételére. Az összeg az ismert kereső mögött álló részvénytársaság részvényeinek 62 százalékát jelenti, vagyis a Microsoft ez által többségi tulajdont szerezne a cégből. Ha az üzlet megköttetik, az alapjaiban alakíthatná át a jelenlegi viszonyokat, ugyanis ezzel a Microsoft komoly lépést tenne a Google-dominancia megtörésére.
A vásárló komoly perspektívát lát az egyesülésben, a cégóriás képviseletében Steve Ballmer és Ray Ozzie nyilatkoztak a vételi szándékról. Szavaikban méltatták a Yahoo pionír szerepét az internet fejlődésében, és reményüket fejezték ki, hogy együtt hatékonyabban lesznek képesek részt venni a versenyben, valmint magasabb szintű szolgáltatást lesznek képesek nyújtani a felhasználók számára.
Figyelemfelkeltésnek sem utolsó a vételi szándék bejelentése, valamint hatalmas összegek szóbakerülése. Annyi azonban bizonyos, hogy a Yahoo-nak égető szüksége lenne egy vérátömlesztésre. Meglehetősen riasztó képet fest ugyanis a cég forgalmának csökkenése. Számokban kifejezve tavaly körül-belül 30%-os visszaesést könyvelhetett el a vállalat, valmint 1000 dolgozó elbocsátását is kilátásba helyezték.