Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A tegnapi nap folyamán jelentette be az egykor szebb napokat is látott Team17 gárdája, hogy PC-re és PS3-ra is elkészíti a tavaly decemberben XBLA-n napvilágot látott Alien Breed: Evolutiont. A hírt örömmel fogadta mind az amigás időkből fennmaradt rajongótábor, mind a gonosz idegenek bántalmazására hajlamos ifjabb korosztály, ám álmukban sem gondolták volna, hogy mára már valóság is lesz a dologból. A Steamre ugyanis felkerült az Alien Breed: Impact bejegyzés, amely megjelenési dátumot és egy demót is hozott magával. Figyelmesebb olvasóink könnyedén észlelhetik, hogy akad némi eltérés a címben, ugyanis Evolution helyett Impact szerepel benne.
Ez ne zavarjon meg senkit, a fejlesztők úgy döntöttek, hogy átnevezik a produktumot, amely így az Alien Breed: Impact titulus alatt fogja betámadni a PC és PS3 platformokat. Méghozzá néhány napon belül, ugyanis a Steam adatbázisában a címhez a június 3-ai megjelenési dátumot társították, azaz már csak párat kell aludnunk, és belevethetjük magunkat a szörnyek felhőtlen hentelésébe. A produktum természetesen már előrendelhető, 10,12 eurót kérnek el érte, amely 10%-kal kevesebb, mint amennyiért később vehetjük meg. A Team17 szerencsére biztosra akar menni, ezért készített egy kipróbálható változatot is a játékhoz, amelyet már ebben a pillanatban is el lehet érni, letölteni és véleményezni. Egy kattintás ide az univerzum békéje érdekében.
atrox
15 éve, 7 hónapja és 3 heteNa erre kiváncsi leszek😄😮😄