…ezt pedig komolyan alátámasztja, hogy az X10-en napvilágra hozott friss Alan Wake trailer mellett megtudtuk, hogy a játék – meglepő módon – hosszú évek szenvedései után úgy tűnik, elkészült, hiszen megkapta megjelenési dátumát, amely nem más, mint május 18-a Amerikában, és május 21-e Európában, természetesen az idei esztendőre értendően. A datálás kizárólag a Microsoft konzoljára érvényes, semmi másra, így a frissen felfedett gyűjtői kiadást is csak a redmondiak gépével rendelkezők tanulmányozzák át, hiszen ha már lúd, akkor legyen kövér, erről is lerántották a leplet az illetékesek.
Így megtudtuk, hogy a Limited Collector?s Edition tartalmazni fog az egyedi szitázással rendelkező játéklemezen kívül egy 144 oldalas könyvecskét is „The Alan Wake Files” címmel, amelyben elolvashatunk néhány Alan Wake által megírt történetet, illetve érdekes FBI aktákat, amelyek a Bright Falls városkájában történtekről szólnak. Mindemellett a csomag magában foglal majd exkluzív in-game audio kommentárokat is, egyenesen a Remedy tolmácsolásában, de egy külön korongra égetett zenei lemezt is találhatunk benne.
Ez azonban még mindig nem minden, hiszen a limitált kiadás megvásárlásával hozzájutunk az első Alan Wake letölthető bővítményhez, de egy harmadik korong is csomagolva lesz a dobozhoz, méghozzá néhány exkluzív Alan Wake Xbox Live témával és avatarral párosítva. A pakk kinézetéről lentebb egy képet is találhatsz, mint ahogyan a friss videót is megtekintheted, a naptáradba pedig vaskos betűkkel már most vésheted bele, hogy május 21-én érkezik az Alan Wake, rettegjen aki él.