Aktuális japán best seller-ek: Mecha őrület

2009. március 26.
2.4271
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
Mialatt a briteknél továbbra is a Resident Evil 5 vezeti a legfrissebb szoftvereladási listát, addig Japánban egy teljesen más képet mutat a jelenlegi trend, azt azért hozzá kell tennünk, náluk egy héttel korábban jelent meg a Capcom legújabb gyöngyszeme, ergo nekik kevésbé újdonság már.
 

A múlt hét leginkább keresett játéka a frissen megjelent Super Robot Taisen K volt, amely Nintendo DS-re érkezett és már nyilván sokan a nevéből is sikeresen leszűrtétek, hogy ez bizony egy újabb mechás stuff, ami nagyon menő arrafelé.

A második és harmadik helyen két PlayStation 2-es anyag vert tanyát, mindkettő a múlt héten került piacra, tehát hiába alacsony a hardver fogyási rátája az utóbbi időben, a meglévő, igen méretesre duzzadt felhasználói bázis láthatóan szívesen költi pénzét az előző generációs JátékÁllomásra megjelent produktumokra. A Mario & Luigi RPG 3 közben lassacskán közelít a fél milliós határhoz, még egy ehhez hasonlóan erős hét számára és megvan a bűvös eladott mennyiség, az első ötszázezer.

Japán szoftvereladások (március 16. - március 22.)

01. [NDS] Super Robot Taisen K (Namco Bandai) 117,000/NEW
02. [PS2] Jikkyou Powerful Pro Yakyuu 2009 (Konami) 50,000/NEW
03. [PS2] Amagami (Enterbrain) 42,000/NEW
04. [NDS] Mario & Luigi RPG 3 (Nintendo) 39,000/428,000
05. [PS3] Musou Orochi Z (KOEI) 36,000/148,000
06. [PS3] Resident Evil 5 (Capcom) 29,000/410,000
07. [NDS] Rittai Picross 3D (Nintendo) 24,000/62,000
08. [PSP] Monster Hunter Portable 2 G (PSP the Best) (Capcom) 23,000/506,000
09. [WII] Jikkyou Powerful Pro Yakyuu Next (Konami) 22,000/NEW
10. [PSP] Shin Sangoku Musou: Multi Raid (KOEI) 19,000/335,000
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profiljaglorywebs profiljarDAVE profilja