Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Aion: The Tower of Eternity kétség kívül az idei esztendő egyik szépreményű MMORPG-je. Ezt a tényt a kritikusok (akik többsége szabályszerűen elalélt a játéktól, köztük Maniac kollégám is, kinek megatesztjének első felét már olvashatjátok oldalunkon) mellett a kasszáknál sertepertélő játékosok is felismerték. Ennek lett a következménye egy tekintélyes nagyságú szám, amely olyan jókedvvel töltötte el az NCsoft vezéreit, hogy az Aionon dolgozó összes dél-koreai fejlesztőt meglepték egy Malajziából importált leánnyal.
970 ezer. Ennyi kópiát sikerült értékesíteniük a szeptember végi rajt óta, azaz bő 1 hónap alatt. Nem is csoda, hogy büszkék magukra, ráadásul mindezt a Nyugatnak sikerült eladniuk, hiszen Távol-Keleten már közel 1 éve piacon van a produktum, így az ottani érdeklődők már újraegyesíthették párszor Atreia virtuális világát. Az észak-amerikai régió 500 ezer példányt süllyesztett el a zsebében, az európai gamerek némileg lemaradva, 470 ezernél járnak. Mindez pedig nem kevesebb, mint 836%-os bevételbeli emelkedést hozott az NCsoft konyhájára a tavalyi évhez képest. Közelít tehát az 1 milliós álomhatár, amelynek elérése után szinte biztosra vehetjük, hogy még 1-2 év múlva is életben lesz az Aion, és ez a mai kiélezett helyzetben nem kis szó.
tibit
16 éve, 2 hónapja és 1 heteRemélem letaszítja a trónról a wowot, nagyon unalmasak már vele! Hajrá!🙂
dru
16 éve, 2 hónapja és 1 heteVégül is az esély megvan, már csak 9 millió a difi.🙂