A Prius termékek az év végi bevásárló szezonban még kaphatóak lesznek, ezután azonban a vállalat Toyokawa-i üzemében már csak szervertermékek fognak készülni, kiemelt figyelemmel a televíziós és rádiós iparág növekvő igényeinek kiszolgálására. A PC-üzletág egyébként mindössze 608 millió dollár bevételt hozott a cégnek a tavalyi évben, ami a teljes forgalomnak alig 1%-át tette ki. Az MM Research Institute piackutató szerint a Hitachi alig 580 ezer számítógépet értékesített tavaly a távol-keleti szigetországban, ami 4,5%-os piaci részesedés mellett mindössze a 8. helyezéshez volt elegendő.

A rizsforralóktól a nukleáris technológiáig termékek széles skálájával foglalkozó vállalat eddig is elsősorban merevlemezes meghajtóival volt jelen a számítógépes piacon; éppen a napokban mutatták be az eddigi legalacsonyabb energia-felvételű winchesternek számító Deskstar P7K50-at, és egy új technológiáról is beszámoltak, amely állítólag néhány éven belül 4 TB-os merevlemezek gyártását is lehetővé teszi. Éppen ezért meglepő a Financial Times értesülése, amely szerint a Hitachi fontolóra vette jelenleg veszteséget termelő merevlemezes üzletágának eladását is.