Ez a módszer azonban a jövőben feltehetően nem fog összejönni, a Bungie ugyanis holt biztos abban, hogy a jövőben egy ideig nem kívánnak Halo játékok fejlesztésével foglalkozni.
Lars Bakken, a csapat előljárója ugyanis úgy nyilatkozott, hogy bár soha nem szabad azt mondani, hogy soha, jelenleg semmilyen késztetést nem éreznek arra, hogy a Halo: Reach után egy újabb, az univerzumban játszódó alkotás munkálataiba kezdjenek. Lars nagyjából egy 10 éves ciklust határozott meg "szünetként" maguknak, így tehát egyetlen Bungie fanatikus se ijedjen meg, nem örökre szeretnének búcsút inteni a nagy kalandnak, csak néhány évig. Hiába, az állandóság nem gyönyörködtet, ugyanakkor kíváncsiak vagyunk, hogy a Microsoft mit szól majd az esethez, hiszen lehet, hogy csak egy burkolt fizetésemelés kérésének részleteibe nyerhettünk bepillantást a fentiekben... Ugyanakkor a Halo: Reach idén ősszel kerül a boltok polcaira, kizárólag Xbox 360 konzolokra, de május elején kezdődnek már a béta tesztek, ahová nagyjából három millió játékost várnak az illetékesek, tehát mindenkinek jut majd hely. A pontos részletekről tudósítani fogunk.