Hivatalos közleményükben hangot adnak azon álláspontjuknak, mely szerint aggasztó a Microsoft politikája, valamint fölvetnek néhány kérdést a továbbiakat illetően. Például máris attól tartanak a Google-nél, hogy a Microsoft ilyen módon szeretné korlátozni lehetőségeiket, és a majdani saját keresőjeként integrálván a Yahoo-t kizárná a Google-t a versenyből.
Újabb fejezethez érkezhet a Microsoft cseles húzásoktól eddig sem mentes története. A Google ugyanis élesen bírálta a céget a felvásárlási szándék hírére kiadott nyilatkozatában. Mint fogalmaztak, jó néhány példa volt már rá, hogy a Microsoft ellenséges eszközökkel lép fel a piaci versenytársakkal szemben, most pedig - véleményük szerint - a következő lépéssel megpróbálják lecsökkenteni a népszerű Google piacát, és lekorlátozni lehetőségeiket, azzal, hogy a Microsoft szoftverei esetleg nem támogatnák annak szolgáltatásait.
Szó, mi szó, most okkal lehetnek nyugtalanok a cég vezetői. A helyzet komolyságára azért az mindenképp bizonyíték lehet, hogy a Microsoft nem véletlenül lenne hajlandó csillagászati összeget fizetni a Yahoo-ért, hacsak nem a Google-dominancia megdöntése a céljuk, hogy ezzel újabb területen érjenek el monopol-helyzetet. A Microsoft vezérkara villámgyorsan reagált a vádakra. Nyilatkozatukban a végtelenül diplomatikus részlegvezető, Brad Smith persze visszautasította a vádakat, és azzal érvelt, hogy a Microsoft számára mindig is az innovatív gondolkodásmód, a fejlődés volt a cég stratégiájának motorja, és a Yahoo megvételére vonatkozó szándékuk is ennek szellemében született.