Afrika: A kegyelem döfés

2008. május 28.
1.8381
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
Az emberek agya ezen a ponton szokott eldurranni.
 

Most derült ki csupán, hogy az immáron két esztendeje oly nagy hévvel és büszkeséggel mutogatott Afrika el sem jut az öreg kontinensig. Az utóbbi három napban rendre szót ejtettünk róla, hiszen végre megmozdult valami, felkavarodott az állóvíz, ám a végeredmény sajnos roppantul lesújtó. A Sony végre kibökte a nagy titkot és volt szíves mellbedöfni minket, nem kapunk a játékból, jelen állás szerint japán kicsiny szigetére született és ott is marad végleg.

Ez bizony nem kis pofon azok számára, akik már két évvel korábban szemet vetettek a gyönyörű szafarira. A hétvégén nem volt készséges a Sony Computer európai divíziója és annyit reagált külföldi kollégáink molesztálására, hogy nincs új a nap alatt, semmi friss információval nem szolgálhatnak az Afrika-t illetően. Ez közvetlenül az után történt, miután a Play-Asia szép csendben felpattintotta az előrendelhető termékei közé, konkrét megjelenési dátummal és árcetlivel.

Időközben a Sony japán divíziója összekalapált egy funkcionális placeholder-t és közli a látogatókkal, hogy Afrika Coming Soon, vagyis hamarosan érkezik. Érkezik bizony de hová. Annyi vált bizonyossá, hogy hozzánk semmiképp. A Sony legfrissebb reakciója csupán ennyi volt, nem kerül kiadásra a PAL régiókban, tehát lőttek az egésznek. Talán úgy vélik keleten, hogy az európai ember nem vágyik szafarira, és nem kíváncsi az érintetlen természetre így sikertelenségre volna ítélve? Ezek már mind lényegtelen kérdések, kár is feszegetni. Sokan az év nagy durranásairól beszélgetnek, mi pedig most 2008 nagy csalódását gyűjtöttük be sikeresen.

Lépjünk is túl rajta. Bízzunk abban, hogy hátha nyomás hatására megváltozik a hozzáállásuk? Kifogytuk a hitekből, mi szép lassan lemondanánk róla. Viszlát Afrika.
2 hozzászólás

FutuRetrO

18 éve, 6 hónapja és 17 napja

Hát, persze, hogy kiakadtam! szomorú smiley Mit rángatják itt előttünk a mézesmadzagot? Mert ezt tették velünk és pont. Lúzerek! Szomorú vagyok, engem már csak egy ****a kis Shenmue 3 dobna fel, vagy talán beérném egy SSX 4-gyel is. mosolygó smiley EA, ez utóbbi Nektek szólt, tessék csak nekiállni! menő smiley

válasz erre

marco

18 éve, 6 hónapja és 17 napja

Futu kiakadt. Mondjuk igen, ez a nesze semmi fogd meg jól tipikus esete. Vagyis a hülyítésé. De az is lehet, hogy annyira gáz a stuff, hogy nem merik mindenhol piacra dobni.mosolygó smiley

válasz erre
 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
Magnumpi profilja