Activision-Blizzard üzleti jelentés: több mint 1 milliárd dollárt hozott az Overwatch!

2017. május 05.
3.8141
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Az Activision-Blizzard az éjszakai órákban bejelentette legújabb üzleti jelentését, amiből érdekes adatok derültek ki a cég jelenéről és jövőjéről - leginkább természetesen a számok tükrében.

Mint megtudtuk, az Activision az első üzleti negyedévben 215 millió dollárnyi, a Blizzard pedig 441 millió dollárnyi bevételt rakott a cégbe, míg a teljes társaság bevétele 1,73 milliárd dollár volt, ami mellett a kiadó bejelentette, hogy elképesztő mértékű, pontosan 80 százalékos növekedést értek el a digitális eladásokkal, amiből 1,39 milliárd dolláros bevétel jött össze.

Az Avtivision-Blizzard elmondta továbbá, hogy az Overwatch lett portfóliójuk nyolcadik játéka, amelyik 1 milliárd dollárt termelt, és ami mellett a közlemény természetesen sok-sok hangzatos ígérettel is szolgált - naná hogy a Call of Duty WW2 és a Destiny 2 kapcsán.

Mint megtudtuk, mindkét játék állítólag elképesztően jó előrendelési adatokat tudott felvonultatni eddig, sőt mi több, az első trailer alapján a Call of Duty WW2-t sokkal jobban szeretik a játékosok, mint az Infinite Warfare-t, ami nem meglepő.

A Destiny 2 kapcsán is megtudtunk pár érdekességet, így kiderült, hogy a PC-s játékosok nagy dolgokra számíthatnak tőle, és általánosságban rengeteg megjelenés utáni tartalommal készülnek, ami az első rész után szintén nem okozott túl nagy meglepetést.
2 hozzászólás

WarriorAutobot

7 éve, 6 hónapja és 21 napja

Szép teljesítmény! mosolygó smiley

válasz erre

totyak

7 éve, 6 hónapja és 21 napja

Hétszázát, micsoda pénzek mozognak ebben az iparban. És ez csak egyetlen cég.

válasz erre
Overwatch
6.799 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja