Ha ez nem elegendő arra, hogy kipróbáld a játékot, akkor lesd meg az új screeneket, amiket a hírcsomaghoz kaptunk. Ha még mindig bizonytalan vagy, akkor adok pár instrukciót. A Wicked Interactive garantálja, hogy egy olyan MMORPG-t fog elénk tárni, amelyben az MMORPG-k minden általános jellemzője fog keveredni az igazi hatalmas küzdelmekkel, mindez a levegőben. De nem ám csak lövünk majd, mint az eszetlenek, hiszen taktikáznunk is kell, ha éppen erősebb gépekkel találkozunk.
Mint az MMORPG-k többségében itt is lesz fejlődés-rendszer. Lövünk, XP-t kapunk, nagyjából ennyi. Ezekből pedig fejleszthetjük majd szépen kicsiny űrhajónkat, vehetünk rá erősebb páncélokat, több vagy jobb fegyvert, de akár vehetünk egy teljesen új masinát is. Természetesen a PvP harcok itt is jelen lesznek majd, ahol lehetőségünk lesz megküzdeni más játékossal. Ha ez nem lenne elég, akár bandákba is verődhetünk és mehetünk küzdeni az ellenséges csoportosulások ellen.
Mint már mondottam a béta tesztelés megkezdődött, akinek felkeltette a figyelmét, az nyomuljon a játék hivatalos honlapjára, és vesse bele magát a küzdelmekbe. Hogy a végeleges változat mikor lesz kézzel fogható nem tudjuk még, de már így béta verzióban is nagyon jó móka tud lenni a játék.
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 1 hetemocsok bcu
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 4 heteInkább az AirRivals-t kéne reklámozni, elvégre az az Európai verzió…
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 3 heteEz az egész AirRivals😄D Sok tolvaj emberke😄😕
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 3 heteAz AirRivals-t kéne inkább reklámozni, az az Európai verzió és kevesebb benne a nyomorék paraszt mint az Ace Online-ban…
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 1 heteMindkét játék 95% ban ugyanaz, parasztok mindenhol vannak, nem vagyok biztos benne, hogy Európában kevesebb lenne, mint máshol. De a lényeg hogy jó pörgős játék, olyan ügyességi-stratégiai-taktikai-akció viszonylag kevés skillel sok pályával. Ha sokan összejönnek egy helyre az én gépem nem igen bírja, de egy életre szóló élmény. Mindenkinek ajánlom, kivéve terhes anyáknak és 12 év alattiaknak.😄
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 2 hetemár bocs de nem ti törtétek fel a játékot?(ANI) 😕
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 2 hetehonnan tudom leszedni?
marco
16 éve, 3 hónapja és 2 heteInnen: http😕/ace.subagames.com/
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 2 heteköszi 😄
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 2 heteXD ez nem igazán ide vágó téma de van egy online játék a batlefield heroes . Az a problémám hogy mikor be szeretnék lépni játszani akkor a töltést mutatja a gépem de miután azt befejezi elsötétül a monitor de a zene megy hogy lehet ezt megoldani?
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 1 hetesziasztok az lenne a kérdésem hogy miután leszedtem a játékot utána nemengedi felrakni a gépemre de nem vagyokrá beregisztrálva csak letöltöttem és hogy előbb bekell regisztrálnomrá vagy a mirror1 és a mirror2-őt is lekll szednem ?😮 szal kéne egy kis segítsék előreis köszönöm