Egyelőre még nem hoztak döntést az illetékesek, tehát semmi sincs veszve, viszont erősen gondolkodnak azon, hogy miként tartsák leginkább biztonságban az oda delegálni kívánt japán személyzetet. Maga a rendezvény a korábbi hírek szerint egyelőre nincs komolyabb veszélyben, a Capcom viszont nagyon óvatos, nyilván nem szeretnének ők is zombitengerré változni, pedig gondoljunk csak bele, milyen alapanyag lenne a történet egy Dead Rising 3-hoz. Los Angeles, több tízezer ember és a Convention Center, mint a játék helyszíne. Egy járvány sosem jön jól, de nekünk, játékosoknak és a sajtónak ez most a lehető legrosszabbkor. Reméljük, hogy a Capcom jól dönt, nem szabdalják meg az E3-ra tervezett menetrendet és a kulcsemberek mind jelen lehetnek majd a kiadó nipponi szárnyától is.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Capcom vezetősége úgy döntött, hogy nem fognak játszani a tűzzel és komolyan veszik az Amerikából eredeztethető sertés influenzát (H1N1), amely valóban fenyegetné az oda látogató delegációkat, így az E3-ra küldendő résztvevőket is. Keiji Inafune már távol maradt a terjengő kór okán a malmöi Nordic Games-től és most úgy tűnik, hogy a los angeles-i játék show sem az eredeti tervek szerint fog alakulni a Capcom részéről.
raiden
16 éve, 8 hónapja és 6 napjaMár Japánban is terjed,úgy hogy,mindegy hogy mennek-e vagy maradnak..😕
marco
16 éve, 8 hónapja és 6 napja„…gondoljunk csak bele, milyen alapanyag lenne a történet egy Dead Rising 3-hoz…”
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!😄😄😄😄😄
futuretro
16 éve, 8 hónapja és 5 napjaIgen, ott is észleltek megbetegedéseket. Karantén alá vonták az egész Capcom brancsot. 🙁 Két hét alatt nem tudom, hogy változik-e valami ez ügyben. Igazából azért egy E3 elég potenciális fertőzőhely lehet, ráadásul a világ minden tájáról érkeznek oda zsurnaliszták, akik ha bekapják, hamar szétvihetik a kórt mindenfelé.