A Xigmatek bemutatta új Gigas számítógépházát

2012. február 08.
1.5951
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
RED profilja, adatai
RED
Az elsőrangú számítógép kiegészítőiről ismert Xigmatek az elmúlt napokban bejelentette, hogy ezúttal egy új fejlesztésű számítógépházzal bővítette ki termékpalettáját.
 

A frissen beharangozott újdonság Xigmatek Gigas típusjelzéssel, valamint fekete (CCC-MD26TA-U01 gyári modellszám) és ezüst (CCC-MD26TA-U02) színváltozatban fog megérkezni a boltok polcaira, és a gyártó kifejezetten azokat a játékos felhasználókat célozza meg vele, akik a kisméretű asztali számítógépeket részesítik előnyben.

A Xigmatek Gigas mindössze 278 X 322 X 396 milliméteres méretekkel rendelkezik, az alaplapok közül pedig kizárólag az ITX, illetve a microATX formátummal tervezett modellek fogadására van felkészítve. A beépített konfiguráció megfelelő szellőzéséről alapesetben négy darab, 1000 RPM fordulatszámon üzemelő 120 milliméteres ventilátor gondoskodik, amik közül két darab a ház frontrészén, két darab pedig a hátfalán kapott helyet.

Az optikai meghajtóknak két darab nyitott 5,25 inches, míg a merevlemezeknek és a szilárdtest-meghajtóknak (SSD) hat darab 3,5 inches, valamint két darab 2,5 inches tárolóhely kínál beépítési lehetőséget, a PCI és PCI Express bővítőkártyák részére pedig négy slot áll rendelkezésre. A gondosan kialakított belső térnek köszönhetően lehetőség van akár a 160 milliméteres magassággal rendelkező processzorhűtők, és a 320 milliméteres hosszúságú grafikus gyorsítók kényelmes beépítésére is.

A számítógépház előlapján kialakított I/O panelen található két darab USB 2.0 és egy legújabb generációs USB 3.0 csatlakozó, valamint az audiorendszer már szokásosnak mondható fejhallgató és mikrofon csatlakozója (HD Audio kompatibilis). Az új Xigmatek Gigas már előrendelhető a nagyobb európai webáruházaktól 110 euró körüli áron, a szállítása pedig várhatóan március környékén fog megkezdődni.


A Xigmatek bemutatta új Gigas számítógépházát - 2. kép



A Xigmatek bemutatta új Gigas számítógépházát - 3. kép

3 hozzászólás

Vendég

14 éve, 6 hónapja és 10 napja

Tipikus kicsi a bors de erős!mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 6 hónapja és 10 napja

Ebbe nem sok minden fér!mosolygó smiley

válasz erre

Braddock

14 éve, 6 hónapja és 10 napja

Kicsit furin néz ki!

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja