Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egyre nagyobb nevet szerez magának a kínai Xiaomi, amit az is alátámaszt, hogy a cégnek sikerült megszereznie Hugo Barra volt Androidos vezetőt a Google csapatából, akinek valószínűleg olyan terveket mutattak, melyek meggyőzték arról, hogy helyes döntést hoz és fel fog virágozni a Xiaomi. A Mi3 néven érkező mobil jó szóvivője lehet a gyártónak, hiszen csúcsmodellről beszélünk. Az új jövevény a világon elsőként érkezik az NVIDIA által gyártott Tegra 4 chippel. A megoldás négymagos, magonként 1,8 GHz-es órajelen üzemelő Cortex-A15 lapkákat tartalmaz. A grafikus számításokért pedig egy GeForce ULP néven fejlesztett gyorsító felel majd. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy nem mindenki lesz majd Tegra 4-el szerelt modell tulajdonosa, hiszen a telefonból érkezik Snapdragon 800-al szerelt változat is, magonként 2,3 GHz-es teljesítménnyel és 550 MHz-es grafikus gyorsítóval, főként a Kínán kívül eső térségekbe. A rendszer működését 2GB memória segíti, így mindenképpen zökkenőmentes felhasználói élményben lesz része a tulajdonosoknak. A háttértár 16 illetve 64 gigabájt lehet. Kijelzője 5 hüvelykes, Full HD felbontású és ha minden igaz, akkor az LG műhelyéből érkezik.
A multimédia terén említést érdemel a 2 megapixeles előlapi és 13 megapixeles, Exmor RS szenzorral ellátott hátoldali kamera, melynek segítségével Full HD videókat is tudunk rögzíteni. NFC, GPS, WiFi és Bluetooth természetesen van, Androidból pedig a 4.2-es változattal kezd a készülék, ami színes kialakításának köszönhetően minden felhasználói csoporthoz eljuthat.
A megjelenés néhány héten belül várható, a 16GB-os modell esetében 330 dollárért, míg a 64GB-os modellnél 420 dollárt kérnek el a vásárlóktól.
kpal
12 éve, 10 hónapja és 3 heteVan benne erő 🙂
nathria
12 éve, 10 hónapja és 3 heteNem gyenge cucc. 😄
amonrazoli
12 éve, 10 hónapja és 3 heteTuti jó kis gép 🙂 jó erős 🙂
tardief88
12 éve, 10 hónapja és 3 heteBenne lévő dolgokhoz képes nemis olyan drága 😮
lac
12 éve, 10 hónapja és 3 heteAz ára teljesen korrekt, bár azt is biztosra veszem, hogy egy négyszobás lakás januári fűtését meg lehet oldani annyival, hogy elindítunk rajta egy hardverigényesebb játékot.
juhaszandor
12 éve, 10 hónapja és 3 heteAnnyira azért nem melegedhet, de mi két laptoppal sikeresen fűtöttünk egy szobát még tél idején 😄
rdave
12 éve, 10 hónapja és 3 heteDurva cucc és jó ára van. Szívesen nyüstölném, ha ingyen kapnék egyet. 😄
1000feri
12 éve, 10 hónapja és 3 heteúgyis kellene már 1 új mobil 🙂
1000feri
12 éve, 10 hónapja és 3 hetea Samsung mit lép erre?? 🙂
tardief88
12 éve, 10 hónapja és 3 heteMondjuk én azért várnék még a vétellel, mert a márka még nem nagyon terjedt el. Nem tudom milyen eleht megbizhatóságban 😮
italianman
12 éve, 10 hónapja és 3 heteNem semmi.
totyak
12 éve, 10 hónapja és 3 heteIlyen telefonokra már elég ütős játékokat lehet fejleszteni, csak szerintem feleslegesen. Tapogatós telefonon játszani nem jó.
raiden
12 éve, 10 hónapja és 3 heteKorrekt vas,korrekt ár.
thelondon
12 éve, 10 hónapja és 2 heteLassan erősebb mint a gépem 😖
tardief88
12 éve, 10 hónapja és 2 heteÖrülj, hogy csak lassan xD Van akiénél már tényleg többet tud 😮
ehinol
12 éve, 10 hónapja és 2 hetelehet erősebb mint a régi gépek.. csak ugye nagy teljesítményhez nagy fogyasztás is párosul..
angryknight
12 éve, 10 hónapja és 2 hetejó kis mobil kéne nekem is 😄
tardief88
12 éve, 10 hónapja és 2 heteSajnos az akkumlátorok technológiája nem fejlődik olyan ütemben mint a hardwrerek. Azok pedig szívják a kkut rendesen.
alice
12 éve, 10 hónapja és 2 heteazért sokkal jobban megéri a drágább verzsön.
Amúgy nagyon jó cucc.