Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A "legalább" szóval újabban módfelett gyakran összefutunk a Nintendo konzolja kapcsán; a Wii U szemlátomást szeretne méltó helyet magáénak tudni a jelenlegi konzolgeneráció soraiban, és a Crytek feje szerint erre joggal tart igényt. Bár a Cryteknek közvetlenül eddig nem volt szerencséje a konzolhoz, Cevat Yerli, a stúdió CEO-ja rendkívül pozitívan nyilatkozott a CVG-nek a Wii U-ról, s őszintén nem érti, miért ez a nagy tamáskodás a rendszer kapacitása körül.
„Nagyon jó véleménnyel vagyok a Wii U-ról” – mondta. – „Pusztán nem vezet minket olyan üzleti érdek, amely arra sarkallna, hogy készítsünk rá egy játékot.”
Yerli ugyanakkor leszögezte, hogy saját szemeivel is megbizonyosodott arról, milyen szépen elfut a konzolon a CryEngine 3… Egy „tisztelt fejlesztőcsapat” vezénylésével.
„Ez nem azt jelenti, hogy a CryEngine 3 nem fut a Wii U-n – ami azt illeti, nagyon is szépen fut rajta. Valójában már egy játék is készülőben van egy elismert fejlesztőcsapat műhelyében, amit be fogunk jelenteni. Láttam futás közben a játékot és remekül fest.”
„Ami engem illet, nem tudom mire vélni a közönség meggyőződését, miszerint a Wii U gyengébb mint a PS3 vagy a 360” – tette hozzá. – „Fogalmam sincs, miért e vélekedés. Szerintem a Wii U legalább olyan erős, mint az Xbox 360.”
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 15 órájaMilyen játék készülhet vajon?😮
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 5 órájaEz engem is érdekelne. crysis 3 biztos nem, de akkor m?😮
maniac
13 éve, 7 hónapja és 4 órájaHa a Wii U olyan erős, mint az Xbox 360, akkor még egy okunk van arra, hogy ne nevezzük következő generációsnak a masinát!
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 4 órájaEz pontosan így van!
likvidalgyula
13 éve, 6 hónapja és 3 heteUzleti erdek ?
Anyad
Az, hogy megegyszer annyi fostekes jatekot el tudnanak adni nem elegge uzeli erdek .
Ennek a fasznak a sok torok haskatol tenyleg sejtekre esett az agya.