Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár tudomásunk szerint valamikor június-december között huppan le a futószalagról, a Wii U teljesítményét továbbra is sűrű homály fedi - helyzetünkön pedig a Develop nyilatkozata sem könnyít. A magazin értesülései szerint a Nintendo következő generációs konzolja a Microsoft-féle paripa, az Xbox 360 teljesítményének kétszeresével fog kényeztetni bennünket.
Decemberben már belebotlottunk egy a Wii U kapacitását taglaló pletykába, mely szerint a Nintendo konzolja hozzávetőlegesen egy súlycsoportban lesz a jelenlegi Xbox 360-nal. Alig több, mint egy hónapra rá pedig máris egy újabb, sokkalta merészebb szóbeszéddel találjuk szemben magunkat, melyet a Develop egyik túlbuzgó forrásának köszönhetünk.
A besúgó állítása szerint a Wii U nem fukarkodik majd erejével, olyannyira nem, hogy az Xbox 360 teljesítményének duplájával igyekszik majd otthonainkba férkőzni.
kekmedve
13 éve, 11 hónapja és 4 heteAz én konzolos 2x olyan erős mint a tiéééééd😛PP
kekmedve
13 éve, 11 hónapja és 4 hetekonzolom*
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 4 heteHiszem ha látom…
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 4 heteHát ezt nehezen hiszem…🙁
braddock
13 éve, 11 hónapja és 4 heteEzt én nem hiszem el!