A Square Enix Wii U-s Final Fantasy-n töpreng

2011. június 13.
2.6641
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Cpt_Nihil profilja, adatai
Cpt_Nihil
A Wii U bejelentése óta szakadatlanul és egymás után hajigálják legtiszteletreméltóbb címeiket a konzol főzőlapjára a neves kiadók, s így van ezzel a Square Enix is, akik egyáltalán nem szándékoznak kilógni a sorból.
 

Olyannyira nem, hogy mindjárt egyik legtekintélyesebb múltra visszatekintő franchise-ukat, mai napig módfelett széles gamer-köröket megmozgató Final Fantasy-t hoznák el az alig egy hete debütáló Nintendo konzolra. Legalábbis erősen filozofálnak ennek lehetőségei fölött.


A Final Fantasy XIII-2 producere, Yoshinori Kitase nyilatkozott ez ügyben:

"Három vagy négy éve poénkodtunk azzal, hogy a Wii Fit Balance Board-ra fejlesztünk egy Final Fantasy-t" - mondta az E3-on Kitase.

"De miután szembesültünk a Wii U-val a Nintendo konferenciáján, most annak lehetőségeit fontolgatjuk, hogy elhozzuk-e a Final Fantasy szériát a konzolra."

Kitase jelenleg még a Final Fantasy XIII-2-n dolgozik, amely várhatóan jövő év elején jelenik majd meg.
3 hozzászólás

Vendég

15 éve, 2 hónapja és 23 napja

Nagyon durva dolgokat lehetne Wiiu-n kihozni a FF-ból. Jó lenne, gondolkodjanak csak!mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

15 éve, 2 hónapja és 23 napja

Az E3 nem ereszt minket!röhögő smiley

válasz erre

Vendég

15 éve, 2 hónapja és 23 napja

Ez milyen már hogy XIII-2? Ez milyen cím? Most nem?röhögő smiley

válasz erre
 
Minden hír, videó és cikk
E3 2011
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profilja