Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Splash Damage műhelyében készült legutóbbi alkotás - avagy a Brink -, sajnos a csapat minden próbálkozása ellenére is komolyat zakózott a kritikusok előtt, de egészen eddig úgy hittük, hogy a pénztáraknál sem volt lényegesen jobb a szereplése. Paul Wedgewood, a cég vezére azonban néhány órával korábban megerősítette, hogy nagyjából meg vannak elégedve a Brink teljesítményével, az ugyanis világszerte 2,5 millió példányban fogyott a boltok polcairól.
Wedgewood nem rejtette véka alá, hogy a 2,5 milliós eladásokkal számukra legalább 120, legfeljebb pedig 140 millió dolláros tiszta bevételük származott, ami éppen elegendő ahhoz, hogy elgondolkozzanak egy folytatáson, netán továbblépjenek és hozzákezdjenek egy újabb projekthez.
Várhatóan a Splash Damage az utóbbi útvonalon fog elindulni, a csapat ugyanis a letölthető címek felé veszi az irányt, így a jövőben egy WarChest névre hallgató digitális játékon fognak dolgozni, amely AAA kategóriája mellett teljesen ingyenes lesz, megjelenése pedig 2013-ban várható, akárcsak az iOS rendszerekre készülő Rad Soldiers című videojáték, amely szintén a Splash Damage jövőbeni tervei között szerepel.
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 3 napjaHát ezt ne is folytassák mert szörnyű szar lett.😖
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 3 napjaNekem bejött a game, az eladások meg mutatják hogy sikeres, ennyi.
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 3 napjamer sokan nem tudtak mit veszenk, csak eladtak a reklamok meg a regi nagy nevek…
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 3 napjaÍgyígy, meg az előrendelések…🙁
jezzahun
14 éve, 3 hónapja és 3 napjaaztán kiderült hogy egy rakás szar..
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 3 napjaSajnos.🙁 Én belefutottam abba a hibába, hogy megvettem anélkül hogy láttam volna a végeredményt.🙁
jezzahun
14 éve, 3 hónapja és 3 napjalátod,én meg nem vettem meg,mert utánnanéztem… így szoktam álltalában..
braddock
14 éve, 3 hónapja és 3 napjaHát azt meg hogy csinálták?Mindenesetre én nem fogom javítani a statisztikát ez már biztos!