Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nyilvánosságra hozta aktuális üzleti jelentését a Sony, amelyből kiderült, hogy a cég PlayStation-részlege továbbra is nyereséges, ami elsődlegesen annak köszönhető, hogy még mindig szárnyalnak a PS4 eladásai. Ez a Sony szerint egészen pontosan azt jelenti, hogy március végéig világszerte már 22,3 millió PS4-et adtak el, ami elképesztő előrelépés ahhoz viszonyítva, hogy a GDC 2015-ön jelentette be a csapat a 20 milliós mérföldkövet.
A Sony elmondta továbbá, hogy a PS3 és a PS Vita eladásai természetesen – és egyben a várakozásoknak megfelelően – csökkentek, ugyanakkor az előttünk álló esztendő tekintetében így is tetemes nyereségre számítanak.
tommy
10 éve, 8 hónapja és 3 heteLassan (vagy inkább már hamar) a PS Vita és úgy az egész kézikonzol ipar elveszti az értelmét, mert annyira felfejlődött a mobiljáték hogy ha valaki útközben akar játszani, simán megteheti a telefonjával, tabletjével.
ryuthestar
10 éve, 8 hónapja és 3 heteCsak így tovább^^
xpforever
10 éve, 8 hónapja és 3 heteJól sikerült ez a konzol. Talán legutóbb a PS2-vel volt ekkora sikere a Sony-nak, mert a X360 azért elég jól sikerült az MS-nek a PS3-mal szemben.
ryuthestar
10 éve, 8 hónapja és 3 heteA PS3-al sem volt semmi gond, csak emlékeim szerint hamarabb és olcsóbban jött ki a xbox 360. Plusz azt már szinte az elejétől lehetett flashelni is… De ha összehasonlítjuk a 2-t egy szinten mozognak, csak hát az exkluzív címek minősége nem mindegy.. 😄
De tény, rá fért már ez a siker a Sony-ra nagyon is. De cserébe elég jól sikerült a PS4 is, szóval örülünk mindannyian. 🙂
totyak
10 éve, 8 hónapja és 3 heteEgy darabig ez még így is marad szerintem. Aztán lassan elfogynak a biztos vásárlók és csökkenni fognak az eladások.
warriorautobot
10 éve, 8 hónapja és 3 heteAmi jó azt viszik is mint a cukrot.
Bár én azért még a Vitát és a PS3-at se írom le még egy jó darabig azoknak jó lesz akiknek kimaradt az előző generáció vagy útközben akarnak valami értelmesen nyomulni nem pedig az almás telefont nyomkodni.
kpal
10 éve, 8 hónapja és 3 heteLassan jön a vérfrissítés és sokan elkezdik a jelenlegi Ps4 lecserélni.