Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Ice Bucket Challenge, vagyis magyarul inkább: öntsd nyakon magad egy vödör jeges vízzel őrület nemrég indult, azóta pedig olyan nagy nevek vettek benne részt, mint a Facebook alapítója, vagy az Apple vezetője. A Samsung marketinggépezete elkezdett működni, legalább ezúttal mindenképpen szellemes ötlettel álltak elő, hiszen rájöttek, hogyan lehetne az őrületet a javukra fordítani. Ők ugyanis nem csináltak mást, mint szimplán beemelték a résztvevők közé a készüléket, így leöntötték egy adag jeges vízzel.
Az Ice Bucket Challenge egyik eleme azonban a teljesítés utáni kihívás, melynek keretében három személyt jelölhetünk meg, hogy kövessék példánkat. A gyártó rafináltam a Galaxy S5 három igen nagy ellenfelét jelölte meg, név szerint az Apple iPhone 5S-t, a HTC One M8-at és a Nokia Lumia 930-at. A dolog pikantériája az, hogy a megnevezett készülékek közül hivatalosan egyik sem vízálló.
totyak
11 éve, 4 hónapja és 3 heteEz a húzás egyben rettentő ötletes és rettentő szemét is 😄
maxx1717
11 éve, 4 hónapja és 3 heteAzt hiszem, a Samsung és az Apple közt lévő ellentétek most erősödni fognak ezzel a húzással, de valóban csatlakoznék totyakhoz, tényleg ötletes ez a dolog 😄
rdave
11 éve, 4 hónapja és 3 heteAz a baj ezzel, hogy senki le se sz.rja mi ez, celebek is csak öntögetik magukat és most a Samsung is reklámnak használja. Amíg Szujó Zoltán és Michelisz Norbi nem csinálták, addig egyik videóban sem kaptam rá választ, hogy mégis miért öntögetik le magukat… Mi értelme így ennek a figyelemfelkeltésnek, ha sokan azt hiszik, hogy csak unatkoznak.
Charlie Sheen még talán felkeltette a figyelmet, ő pénzzel öntötte le magát, amit aztán odaadott nekik.
matyigeek
11 éve, 4 hónapja és 3 heteEz elég vicces
marco
11 éve, 4 hónapja és 3 heteA Sony Xperia Z2-t és az LG G3-at nem merték jelölni, gáz, ultragáz, überciki.
neurotic
11 éve, 4 hónapja és 3 heteTeljesen egyetértek.
neurotic
11 éve, 4 hónapja és 3 heteEz a legtöbb embernek pedig pont a magamutogatásról szól. Főleg a sok youtube celebnek. Nézettség, meg mivel mindenki ezt csinálj akkor már ők is. Ok, hogy ez egy betegségre akarja felhívni a figyelmet és adományozással van egybekötve. De a legtöbbeknek ez csak ennyi, hogy leöntöd magad jeges vízzel és lesz sok megtekintés a videón. Na meg kihívsz pár embert akiknek szintén meg kell csinálniuk aztán csókolom.
Egy vízálló telefonnak reklámként felhasználni meg tök jó ötlet.
bvektor
11 éve, 4 hónapja és 3 heteDe még az előző Z-ket se vagy valami 😄
A dolog szépséghibája, hogy az először Sony által behozott vízállóságot annyira agyonreklámozza a Samu, hogy nekik is sikerült, hogy lassan a Sonyt szidják, hogy másolja.. (Láttam már ilyet, és olyan cikket is olvastam amiben az új Sonyt egy Samuhoz hasonlították.)
rdave
11 éve, 4 hónapja és 3 heteAzt mondom, hogy pont ez a baj. Samsung legalább odaírta a videó alá, hogy mi ez. Nem igaz, hogy sokan két szót sem képesek szólni vagy a videó alá írni… Úgy is ki tudják ezt használni a nézettségért, hogy ne tűnjenek kreténnek és még akár segítenek is vele a végén.
tuttu13
11 éve, 4 hónapja és 3 hete5 letes húzás volt! 😄 Aranyosan megszemélyesítették azt a péklapátot 😄
willthawheel
11 éve, 4 hónapja és 3 heteA tucatnyi videóból, amit eddig láttam, legalább a felénél mondták, hogy mi ez az egész. Csak a kreténebbek nem említik meg, és csinálják, majmolásból, ahogy eddig én észrevettem..😛
bvektor
11 éve, 4 hónapja és 3 heteÉs sajnos már kezd elterjedni mint a sörchallange. 5embert hívnak meg, jég vagy pia, és egy szó sem esik semmi értelmesről.