Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egy újabb rossz hírrel szolgálhatunk a Nintendo Wii U rajongóinak, habár egyelőre még ne vegyék készpénznek az elhangzottakat, de a 4chan emberei megbízható belsős forrásokból úgy értesültek, hogy a Rockstar sem igazán alapoz a jövőben a kérdéses konzolra. Hogy mi lehet ennek az oka, az sajnos a szóbeszédekből egyelőre nem derült ki, de értesüléseink szerint ezáltal nem csak a GTA 5 nem jelenhet majd meg az újgenerációsnak csúfolt masinára, hanem a többi komolyabb Rockstar-játék sem.
Ha mindez nem lenne elég, a WWE-sorozattól is búcsúznia kell állítólagosan a Wii U-nak, amit az említett források nem csak saját forrásaikkal igyekeztek bizonygatni, hanem azzal is, hogy a Yuke csapata már a WWE 13 esetében is csak a PlayStation 3-mal és az Xbox 360-nal törődött.
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 1 heteNa neeeeeeee!!!!!!🙁🙁🙁
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 1 heteMiért bojkottálják ennyire ezt a szerencsétlen gépet?
marco
12 éve, 8 hónapja és 1 heteTöbb oka is van, de nem érdemes összeesküvés-elméleteket szülni. A legfőbb indok, hogy ez a hardver nem az a hardver, amit nagyon könnyű kihasználni, mert tele van potenciállal.
És az sem mellékes, hogy nem úgy fogy, ahogy a Nintendo várta – azért csak a Nintendo, mert a piac legtöbb szereplője pontosan ezt a kevés eladást prognosztizálta.
xelosz
12 éve, 8 hónapja és 1 heteSzerintem legfőbb ok a hardware mert az elég gyenge lett és a mostani konzolok szintjét se éri el túlságosan esetleg a box szintjét éri el.
De a gyengébb hardware nem feltétlen hátrány mert az ilyen mariok meg mesés vagy verekedős játékok tökéletesek rá.
De azért egy komolyabb játék mint például a gta5 megköveteli a vasat.
rdave
12 éve, 8 hónapja és 1 heteNem a hardver a legnagyobb gondjuk a fejlesztőknek, hanem a kevés felhasználó. Biztos, hogy át tudnák portolni a GTA5-öt is. GPU jobb, mint az Xboxban vagy PS-ben, de a CPU… Azzal spórolni kell.
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 1 heteújgenerációsnak csúfolt masinára… ekkora amatör cikkirot meg nem láttam. kocka fejkém játsz a fos konzoloddal akkor es örülj mint csita a farkanak…. mekkora balfasz lehetsz. pénzel a bipsi mikro fos meg oláh sanyi??? szakikám a wii u kifujja az orrukat mint tettek eddig is. csihi puhi puff puff kell nektek mi?? azta igénytelen nagyorru fajtatad….. keltik a remhireket a legnagyszerübb ceg ellen de nem sikerül lejaratni öket mi??? paraszt.
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 1 heteA pletykát a TV Tropes indította. Szerintük az update gyorsította a Wii U-t, ugyanakkor sajnos semmilyen módszerrel nem tudták azt bebizonyítani.
Állítólag a IBM PowerPC 7xx-alapú hárommagos „Espresso” processzor 1,2 GHz-en pörgött a frissítés előtt, míg az után 3,24 GHz-en üzemelt. A processzor egyébként 64 bites, Power6 technológián alapul. A Nintendo állítólag licenszelte az IMB-es Power7-es processzorokat, de mégsem azt használják a Wii-vel való kompatibilitás miatt.
A GPU egy AMD Radeon HD chip, amely 550 MHz-en dolgozott a frissítés előtt, és 800 MHz-en a frissítés után.
A Nintendo hallgat, kétlem, hogy megszólalnánk a témában. De ha ebből bármi is igaz, az nagyon durva. Az pedig még durvább, hogy a processzor sebessége mindössze 1,2 GHz lenne. Azt tudjuk, hogy a fejlesztők panaszkodnak a gyenge processzor miatt, és ha a fentiek valóban igazak, akkor nem is csodálom. De az még brutálisabb, hogy eddig felesleges 3x2GHz energia lett volna a Wii U-ban. Szóval vagy a Nintendo egy nagy marha, vagy a fentiek kacsák.
marco
12 éve, 8 hónapja és 1 heteNormális hangnemben! Védd meg az álláspontodat, de normálisan.
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 1 heteamatör fos a rokksztár szennyel mergezik a fiatalságot hányinger jatekaik vannak mind fos eröszakos igenytelen mint akik hasznaljak. 1 normalis jatekuk volt a tabble tennis de azt nyultak mastol a balfaszok…
rdave
12 éve, 8 hónapja és 1 heteAzt tudtam eddig is, hogy a Wii U CPU-ját alacsonyabban pörgetik szándékosan, de ha most csak úgy felhúzzák, akkor mi a halál hűti? Ránézésre az a hűtés édes kevés lenne.
http😕/www.digitaltrends.com/wp-content/uploads/2012/10/Wii-U-fan-and-heat-sink.jpg
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 1 heteEz te vagy szépöcsém: sEcret – zsoltvarga kukac outlook pont com ?
Ha igen, akkor saját magadat húzod le. Inkább vennéd fel a kapcsolatot ezzel az oldallal és lehet segítenének. Szerintem.
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 1 heteAz elsődleges ok az, hogy elég kevés gépet adtak el.
Amíg ki nem jönnek a belsős N címek addig még az N rajongók egy jelentős hányada sem fogja megvenni a gépet. Ha már lesz egy 10 millió gép az embereknél akkor néhányan átgondolhatják a dolgot a kiadók. De továbbra is gond lesz a különböző hardver. Több a Ram és jóval sokoldalúbb a Gpu de a Cpu olyan amilyen.
Nagyon át kell írniuk a játékokat, hogy rendesen fussanak. Pár 10e darabos eladott mennyiség esetén ez nem éri meg.
Ami a pletykát illeti. Egy márciusi hozzászólásban azt olvastam, hogy a hűtés és a tápellátó rendszer jelentősen túlméretezett. Már ott azt írta valaki, hogy 3GHZre is fel lehetne húzni a gépet. Valamint egy régi pletykában eleve 3GHZ szerepelt órajelként.
Szerintem:
A. kamu az egész és a teljesítmény növekedést amit az userek tapasztaltatlak csak optimalizációval érték el.
B. Ez a 3.24 valamilyen csúcsteljesítmény amit rövid távon képes a gép leadni azért, hogy néhány áll leejtős jelenetet azért le tudjanak tenni a fejlesztők az asztalra.
C. A 3.24 a valódi tervezett órajel és valami mocskosul nagy szoftvertervezési hiba miatt eddig visszavették az órajelet.