Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Sony korábban megerősítette, hogy a hét elején bejelentett PlayStation Vita 2000-et, avagy az LCD kijelzővel szerelt keskenyebb és könnyebb Vitát egyelőre nem tervezik megjelentetni a mi régiónkban. Andrew House, avagy a Sony egyik elnöke azonban nemrégiben azt is megerősítette, hogy a jelenlegi álláspont szerint sem Európában, sem Amerikában nem várható a boltok polcaira a PS Vita TV sem, amellyel ugyebár Vitás, PSP-s és PlayStation 1-es játékokat is futtathatnánk, méghozzá filmnézés és televíziózás mellett.
House kiemelte, hogy a PS Vita TV-t elsődlegesen az ázsiai piacnak szánták, így például Japán mellett Kínában és Dél-Korában kerülhet majd a boltok polcaira, és jelenleg még igencsak kérdéses, hogy a nyugati régióban megjelenhet-e. Szerintetek?
csirkee
12 éve, 4 hónapja és 5 napjaazért nagy kár lenne, ha csak japánban kerülne a polcokra a kis szerkentyű…
marco
12 éve, 4 hónapja és 5 napjaRemélem, mihamarabb jön hozzánk is, ez jó cucc.
ravor
12 éve, 4 hónapja és 5 napjaRemélem felismerik, hogy a nyugati piacon is van benne elegendő potenciál és elhozzák ide nekünk is szépen mindennel együtt 😄
rdave
12 éve, 4 hónapja és 5 napjaAz egyetlen baj vele, hogy már a két nagy húzócímet se viszi elvileg, mivel azokhoz kell érintőképernyő… 😖 Bár DS4-el megoldhatták volna, azzal kellene árulni.
juhaszandor
12 éve, 4 hónapja és 5 napjaÉn nem hiszem, hogy vennék ilyet, de eszembejutott róla még korábban a PSX, amit anno japánban adtak ki, ahol megbukott a kasszáknál és végül leállították a tömeggyártást is hamar. De ennek a vita tv-nek drukkolok azért.