Andrew elmondása szerint a 2015-ös pénzügyi évben az USA-beli és európai eladások elenyészőek lesznek, míg az ázsiai régiókban erős bír maradni a Vita.

Később a Sony helyesbített.

A nyilatkozatuk szerint amit Andrew House „Legacy Platform”-ként említett, az nem maga a teljes PlayStation Vita és PlayStation TV platform, hanem csak az első generációs modellek, melyek már nem kaphatóak a piacon. Andrew beszédével nem a jelenleg is kapható modellekre gondolt.

A Sony egyúttal meg is nyugtatott minket, hogy továbbra is folytatják a kézi konzol és mikrokonzol piacukat és érkeznek még játékok rájuk.

Azért az elég érdekes, hogy az SCE elnöke ilyen „félreértelmezhetően” fogalmazta meg a beszédét.