Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Néhány nappal ezelőtt érkezett egy érdekes pletyka, miszerint a Nintendo azt tervezi, hogy a Wii konzolokhoz egy új, de sokkal inkább átalakított kontroller piacra dobását tervezi, amit akkor a GameStop webáruház olyan jellemzővel illetett, miszerint a vezérlő a Remote és a MotionPlus keresztezése lesz. A merész, ám korántsem halott ötlet azonban a mai nappal végre hivatalossá vált, a cég ugyanis megerősítette, hogy valóban terveznek egy ilyen paraméterekkel rendelkező kontrollert a kis masinához.
A szerkezetet egyelőre a Wii Remote Plus néven emlegetik a források – korántsem biztos, hogy ez lesz a végleges neve is -, és az illetékesek megerősítették a nagyvilág számára, hogy valóban a Wii Remote, illetve a Wii MotionPlus integrálása adja majd az új irányító alapját. Ennél pontosabbat és többet azonban jelenleg még nem árult el nekünk a Nintendo gárdája, így be kell érnünk egy ígérettel, amely szerint egy későbbi időpontban számíthatunk az első konkrét információkra. Addig elégedjünk meg azzal, hogy valóban lesz Wii Remote Plus.
zuleew
12 éve, 5 hónapja és 1 hetenekem akkor se és most se kell ilyen 😛