A Naughty Dog meglátása szerint a PlayStation 3 konzol még nem bonatkoztatta ki teljes egészében képességeit, s hogy erre akár ők maguk is képesek lennének.
„Szerintem határozottan rejt még lehetőségeket számunkra a PlayStation 3, annak ellenére, hogy a Naughty Dog azt mondta, az Uncharted 2-vel már a szerkezet határait feszegettük” – mondta Richard Lemarchand, a stúdió vezető játéktervezője.
Elmondása szerint a jövő hónapban érkező Uncharted 3: Drake’s Deception minden további nélkül tanúbizonyságot tesz arról, hogy „sokat lehet még kicsalni a készülékből”.
„Számos technológiát fejlesztettünk tovább, csupán ehhez a játékhoz, úgy mint például a tenger dinamikus víz szimulációját – ez mindössze egy a megannyi dolog közül, amit véghez vittünk. Úgy vélem, ez a cell processzor működésének és a PlayStation 3 sajátos tervezésének köszönhető – ahogy a PS2 és annak rendkívül megkésett játékainak esetében.”
gymtonic74
14 éve, 3 hónapja és 2 heteJol van mar na! Lassuk! Feszegetni en is tudok, csavarhuzoval. Teny hogy tobb magja van a cell-nek, mint egy erett avokadonak. Ezek a fiuk, tudnak valamit. Legfeljebb le olvad az alaplap a gepemben. Majd egy hutohazban tolom az Uncharted 3-mat.
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 2 heteNagyon érdekelne mit lehet még kihozni a cuccból!🙂