Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A legújabb, iOS rendszerekre készülő Professor Layton bejelentését követően a Level 5 csapata egy újabb jó hírrel köszöntötte a nagyvilágot, amint ugyanis megtudtuk, várhatóan a Namco Bandai fog bábáskodni a feltehetően kizárólag PlayStation 3 konzolokra megjelenő Ni No Kuni európai kiadása felett. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor nem csak az öreg kontinensen, hanem a tengerentúlon is a Namco gondozza majd a játékot, ami felénk a Ni No Kuni: Wrath of the White Witch címmel kerülhet a boltokba.
A nagy bejelentés egyébiránt a Level 5 saját bejáratú Vision expóján történt, ahol sajnos arra nem derült fény, hogy pontosan mikorra tervezi a kiadó megjelentetni az alkotást, de csak 2012-ben, erre már most mérget vehetünk. A rendezvényen homályban maradt továbbá, hogy a nyugati Ni No Kuni vajon milyen konzolokra fog megjelenni, Japánban ugyanis első ízben Nintendo DS-re debütált még tavaly, de jövő hónapban PlayStation 3-ra is megjelenik, legutóbbi információink szerint pedig az itteni premier csak utóbbi rendszerekre várható. Erről feltehetően majd a Namco Bandai dönt a jövőben.
totyak
12 éve, 5 hónapja és 2 heteMinden a tervek szerint alakult, mert Európában és É-Amerikában is a Namco dobta piacra a játékot idén év elején, szóval még egész friss darab.