A Motorola bejelentette új RAZR Developer Edition telefonját

2012. február 02.
2.8461
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
RED profilja, adatai
RED
A Motorolát már régóta ostromolják kérésekkel, petíciókkal a fejlesztők és a felhasználók, hogy változtasson a készülékeinél alkalmazott, szigorú védelemmel ellátott bootloader rendszerén, azonban a cég, főként a mobilszolgáltatók miatt eddig nem igen tett lépéseket ez ügyben.

Az elmúlt napokban azonban a helyzet változni látszik, ugyanis a nyomásnak engedve a vállalat hivatalosan is bejelentette, hogy egy köztes megoldást választott a problémára, ami reményei szerint mind a felhasználók, mind pedig a szolgáltatók számára megfelelő alternatíva lehet.

Az említett problémára a Motorola válasza, hogy bemutatta termékkínálatának legújabb tagját, név szerint a Motorola RAZR XT910 Developer Edition okostelefont. Az újonnan beharangozott készülék hardver szempontjából lényegében azonos a jelenleg is elérhető RAZR XT910 modellel, azonban vele ellentétben immár egy védelemtől és korlátozásoktól mentes rendszertöltővel vértezték fel, aminek köszönhetően a telefonon már a komolyabb módosítások és tuningok is végrehajthatóak.

Az alapmodellhez hasonlóan az új Motorola RAZR XT910 Developer Edition is mindössze 130,7 X 68,9 X 7 milliméteres méretekkel büszkélkedhet, és egy 4,3 inches, qHD (540 X 960) felbontású Super AMOLED kijelző köré épül. A hátlapi 8M pixeles kamera alkalmas az 1080p felbontású HD videoanyagok rögzítésére is, míg a kevlárborítás alatt a dupla magos, 1,2 GHz-re hangolt TI OMAP4 központi feldolgozó teljesít szolgálatot, mellé pedig egy 16 GB-os háttértárolót társítottak a mérnökök. A telefonon a Google Android operációs rendszerének 2.3.5-ös Gingerbread változata található.

Az újdonság bejelentésével egy időben a Motorola a hivatalos fejlesztői weboldalán már közzétett néhány fontosabb tudnivalót a korlátozásoktól mentes rendszertöltővel kapcsolatban, amik idővel várhatóan további információkkal fognak bővülni. Az újonnan bejelentett Motorola RAZR XT910 Developer Edition az európai fejlesztők és felhasználók számára már előrendelhető 499 eurós áron az alábbi linken keresztül.

Európai Motorola Shop
25 hozzászólás

Kekmedve

13 éve, 2 hónapja és 12 napja

Impozánsan fest.

válasz erre

marco

13 éve, 2 hónapja és 14 napja

RED írta:
röhögő smiley Abból sztem tudnák neked csinálni ien kis mini-lángszórót! Oszthatnád az igét vele a kutyáknak. Viszont remélem tudod, h az Androidhoz gyenge a hardvere... röhögő smiley
Te egy állat vagy. Ez tény! röhögő smileyröhögő smileyröhögő smiley

válasz erre

Maniac

13 éve, 2 hónapja és 14 napja

marco írta:
Van egy alig működő morzsaporszívóm. Kéne valami rakéta vagy efféle....röhögő smiley
Azta kúúúúúúúúúú, áháháháháááááááááááááááááááá.röhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smiley Csak nehogy egyszer berobbanjon az ablakodon a morzsarakéta, mint a Mézga Gézában.röhögő smileyröhögő smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

13 éve, 2 hónapja és 14 napja

[Tiltott felhasználó!]

marco

13 éve, 2 hónapja és 14 napja

RED írta:
Nekötekeggyé Mányiák! röhögő smiley Dehogy, csak kár kihasználatlanul hagyni ezeket a jó kis hardvereket. kacsintó smiley
Van egy alig működő morzsaporszívóm. Kéne valami rakéta vagy efféle....röhögő smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

13 éve, 2 hónapja és 14 napja

[Tiltott felhasználó!]

Maniac

13 éve, 2 hónapja és 14 napja

RED írta:
De. röhögő smiley Egy mezei, 1000 éves P2K alapú hót-buta telcsit kicsit megpiszkáltam, ELF rendszert kapott pluszba, meg hasonló finomságokat. Gyakorlatilag az oprendszeréből semmi sem gyári, mind egyedi fejlesztés. Megmutattam a Retek utcai Motorolának, azt mondták, h ilyen nem létezik. röhögő smiley ...a kis naívak... röhögő smiley
Magyarul egy állat vagy.röhögő smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 2 hónapja és 14 napja

Az igen!röhögő smileymeglepett smiley

Am nekem ez a Razr nagyon bejön... Akár droid akár nem...

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

13 éve, 2 hónapja és 14 napja

[Tiltott felhasználó!]

marco

13 éve, 2 hónapja és 14 napja

Maniac írta:
Nyugi, én már láttam RED-et egyszerű, ****os telefonon hírt írni.röhögő smileyröhögő smiley
Neeeeeee!meglepett smiley

válasz erre

Maniac

13 éve, 2 hónapja és 14 napja

marco írta:
És még kérdi valaki, hogy miért nem kap RED hardvert tesztelésre? Hát gyerekek, milliméteres darabokra kapná fél perc alatt. A házat képes lebontani, hogy megvizsgálja, milyen molekuláris szerkezete van a téglának. A legalsónak. Az alapban. A pincében. röhögő smiley
Nyugi, én már láttam RED-et egyszerű, ****os telefonon hírt írni.röhögő smileyröhögő smiley

válasz erre

marco

13 éve, 2 hónapja és 14 napja

Kész vagyok tőletekmosolygó smiley

válasz erre
123a(z) 3 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja