Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
"Négy vagy öt éve ez lesz az első M-es (Mature: éretteknek - a szerk.) osztályzással megjelenő Mortal Kombat. Azt hiszem, az utolsóval kiéheztettük a játékosok többségét, akik arra vágynak, hogy a Mortal Kombat visszatérjen az eredeti ösvényre, és ezzel éppen ezt csináljuk" - mondta Ed Boon, a Mortal Kombat készítője és a NetherRealm Studios fejese, és ez itt az őszinteség pillanata, emberek: úgy vélem, Ed barátunk nem füllentett nagyot e két mondatával a jelenleg is készülő, legújabb Mortal Kombat-ról.
„A Mortal Kombat eladásai egálban vannak a rivális verekedős játékok eladásaival. Láttuk, néhány versenytársunk kevesebb példányt tudott értékesíteni a játékaik egyes változataiból, egyszerűen azért, mert ezek a játékok nem különböznek drámaian az előző verziótól. Ugyan még mindig nagyszerű játékok, de alapvetően ugyanazok a nagyszerű játékok, épp csak jobb grafikával” – tette hozzá.
„A Mortal Kombat már 18 éve a szakmában van, és hisszük, hogy ez a verzió egyike lesz az év legjobban eladott termékeinek – talán az év best-seller verekedőse.”
Megjelenés: április 21.
Platformok: PlayStation 3, Xbox 360.
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 3 heteJesszus! 18 éves a Mortal Kombat?😮 De repül az idő!😮
skyman
14 éve, 9 hónapja és 3 heteSzinte ugyanolyan idős mint Én xd
shade
14 éve, 9 hónapja és 3 heteHát, erre kiváncsi lennék.
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 3 heteKizárt!
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 3 heteSzerintem van rá esély. A Mortal Kombat mindig nagy név volt, és mindig jó részekkel jöttek ki.
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 3 heteHa lesz GTA is idén, akkor az teljesen lesöpör mindent, az biztos.
shade
14 éve, 9 hónapja és 3 heteJa, a saját kategóriájában, de amíg a mortal combat nem egy sandbox játékmenetes akció verekedős játék lesz prg és sok kaland elemmel brutal grafikával 0 az esélye.
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 3 heteMár az sokat dob a latbe ,hogy Pc-re nem lesz,így pedig főleg számos platform lefogja söpörni.(Amúgy szeretem az MK-t)
De egy értelmes játékkal szemben mint pl: Batman2 vagy ME3 semmi esélye.
totyak
14 éve, 9 hónapja és 3 heteHa az eredeti ösvényre akarna visszatérni a játék, akkor megjelenne PC-re is és nem követné ezt az idióta trendet, hogy minden konzolra jön. Ha jól tudom az első MK-ok mind kijöttek PC-re.
uhrindam
14 éve, 9 hónapja és 3 heteSzerintem a verekedős játékok ideje lejárt.. Éppen ezért NEM lehet / lesz egy ilyen stílusú játék az év játéka. „Mostanában” az év játékaiban van valami különös, valami amit addig még nem láttunk. A Mortal Kombat isten tudja hányadik részében ilyen biztos, hogy nem lesz..
Bár ki tudja, a NetherRealm okozhat még meglepetést.. 🙂
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 1 heteHát igen bizony 18 év telt el nem semmi hogy elröppent az idő és végre magukhoz tértek az MK fejlesztők és visszaterelik a játékot a régi kerékvágásba éppen ezért szerintem van rá esély hogy bejön a jóslatuk csak emlékezzetek vissza milyen élmény volt először játszani a MK 1 v. 2 vel és akkor azt most képzeljétek el a mai grafikával 😉 😎
vendeg
14 éve, 8 hónapja és 6 napjacsásztok😎mivan ne lehet máé