Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Microsoft a Eurogamerhez eljuttatott friss közleményében nem volt hajlandó megerősíteni a Halo 2: Anniversary projekt létezését, a cég ugyanakkor nem is cáfolta a korábbi feltételezéseket. A Microsoft hivatalos tájékoztatása szerint korábbi megnyilvánulásuk csupán arra vonatkozott, hogy új Halo élményekkel fogunk gazdagodni az Xbox One-on 2014-ben, ez azonban nem tekinthető konkrét bejelentésnek. Bármilyen ezzel kapcsolatban megjelent információ csupán pletyka.
A felújított Halo 2-vel kapcsolatos első szóbeszédek a néhány napja láttak napvilágot, a magukat bennfentesnek nevező névtelen forrásoktól. A gyanú szerint a Microsoft idén novemberben kívánja piacra dobni a Halo 2 felújított változatát, míg a valódi folytatás érkezése 2015 folyamán várható.
totyak
11 éve, 11 hónapja és 2 heteÚgy bírom, hogy mindig mindent titkolni akarnak, de valahogy mégis kiszivárog. Semmit nem lehet titokban tartani.
vendeg
11 éve, 11 hónapja és 2 heteJaaaaaj, MS… Úgyis lesz na.😄
kpal
11 éve, 11 hónapja és 2 hetePénzcsináló gépezetben már fortyog 😎😄