A Microsoft megerősítette a 250 GB-os Kinect bundle érkezését

2010. szeptember 09.
2.2481
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Kinect hatására a Microsoft konzolja körül felgyorsult az élet, az Xbox 360 újra szárnyal, és egyre-másra jelenti be hozzá a cég a jobbnál-jobb bundle csomagokat, így például a hetek óta pletyka tárgyát képező 250 GB-os merevlemezzel szerelt konzolt tartalmazó pakkot, amit az illetékesek frissen lepleztek le a tegnapi napon.
 

A dobozkába természetesen nem a régi, fehér Xbox 360 kerül, hanem a vadonatúj, szebb és jobb fekete Slim változat, hogy dizájnban hozzáilleszthessük a Kinect szénfekete kinézetéhez.

Lássuk azonban a bundle teljes és pontos tartalmát, amiért a Microsoft 300 fontot szeretne elkérni tőlünk. A pakk a 250 GB-os Xbox 360 Slim mellett tartalmazni fog természetesen egy Kinect szenzort is, valamint, hogy rögtön ki is próbálhassuk az összeállítást, egy Kinect Adventures is a dobozba lesz csomagolva. Minderre pedig nem is kell már túl sokat várnunk, hiszen a cég mozgásérzékelős kütyüjével egy időpontban, avagy november 10-én kerül a boltokba a fenti tartalommal rendelkező bundle csomag is.
2 hozzászólás

marco

16 éve, 20 napja

skyman írta:
Az a 300 font, kb mennyi Forint lehet?
Egyébként maga a csomag tetszikmosolygó smiley
350 forint körül mocorog egy font. Tehát 100e felett...

válasz erre

skyman

16 éve, 20 napja

Az a 300 font, kb mennyi Forint lehet?
Egyébként maga a csomag tetszikmosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaManiac profiljaMonyo profilja