Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Merőben új formában készül ismét tiszteletét tenni a több mint tíz esztendős játék, legalábbis erre enged minket következtetni a Microsoft által lefoglalt cím. Mert hisz mi másra is asszociálhatnánk az Avatar Motocross Madness címet olvasván, mint egy ízig-vérig Xbox 360-as játékra, amelyben személyre szabott avatárjainkkal ülhetjük meg a kétkerekű vasparipákat? Valljuk be, a jelen ábra szerint aligha érhet minket meglepetés.
A beszédes címet az USA szabadalmi hivatalában védették le a múlt hét folyamán, mint arra a Fusible.com volt kegyes felhívni a figyelmünket. Ha megérzésünk nem csal, ez annyit jelent, hogy konzoljainkon idővel egy avatár-vonatkozású frissítés is landolhat, bár a Microsoft eddig sem ezzel, sem a bejegyzett címmel kapcsolatban nem volt hajlandó nyilatkozni.
A Motocross Madness első ízben 1998-ban pattant nyeregbe, folytatása, a Motocross Madness 2 pedig két évvel később, 2000-ben rajtolt el.
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 2 heteMotocross game, az nem rossz!🙂
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 2 heteKiraly lesz!
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 2 heteVégülis ez akkor annyi hogy a profilképem lehet rajta a figurán?
cpt_nihil
14 éve, 3 hónapja és 2 heteÉn inkább az Xbox 360-as avatarra gondolok, tehát a személyre szabott figurára 🙂
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 2 heteJaaaa akkor ahhoz megint vásárolni kell valamit…😖
gymtonic74
14 éve, 3 hónapja és 2 heteNem rossz ötlet. Én Darts Veder-ként szeretnék karriert építeni. Bár ilyen avatart nem lehet szerkeszteni. Pedig a bukója már alapból rajta van.
marco
14 éve, 3 hónapja és 2 heteGym, kb ezt a hsz-t vártam tőled!😄
gymtonic74
14 éve, 3 hónapja és 2 heteHiába. Van hogy az ember nem tud kibújni a böréböl. Csak ha a kannibáloknál vacsora vendég.
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 2 heteJéééézussoooooom!!!! xdxdxdxd
mrbuldika
14 éve, 3 hónapja és 2 heteEz Arcade játék lesz???
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 2 heteHát sokat még nem lehet tudni sajnos.🙁
mrbuldika
14 éve, 3 hónapja és 2 heteSzerintem az lesz, én ugy tudom elképzelni ha a saját avatar oddal fogod beadni a trükköket 😄 😄
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 2 hetena mostmar ez nqgyon erdekesnek igerkezik