Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Habár a Sony soha nem szeretett volna Kinectet varázsolni a PlayStation 4 kamerájából, de hogy ők is megmutassák a világnak, hogy képesek lennének erre, hang- és mozgásérzékelős tulajdonságokkal vértezték fel a PlayStation Camerát. Mivel azonban a kezdet-kezdetén ez nem szerepelt az elsődleges céljaik között, ezért a japánok sajnos nem is végeznek el időre a lehetőséggel, így a Sony nemrégiben kénytelen volt bejelenteni, hogy a hangirányítás csak korlátozottan lesz elérhető a konzolon - legalábbis a premier időszakában.
A Sony természetesen kiemelte, hogy a későbbiekben majd lassan teljessé teszik ezt a szolgáltatást is, így aki szeretné, teljes egészében irányíthatja majd a későbbiekben egyszerű hangutasításokkal is a PlayStation 4-et.
fantis6
12 éve, 2 hónapja és 5 napjajó is lenne, ha jól sikerül akkor a xboxnak már a Kinect féle előnye sem lesz meg
juhaszandor
12 éve, 2 hónapja és 5 napjaSzerintem még mindig tök felesleges a hangirányítás a játékoknál.
kpal
12 éve, 2 hónapja és 5 napjaSzomszédok mit gondolnának mi folyik nálam 😄
totyak
12 éve, 2 hónapja és 5 napjaKorlátozott hangirányítás és csak perfekt angol tudással.
i3eng
12 éve, 2 hónapja és 4 napjaNem látom értelmét ennek az egész hangirányításnak, csak másolják a hülyeséget a microsofttól. Senki nem akarok beszéddel parancsokat osztogatni mert 100% hogy nem érti meg a gép elsőre, mire felfogja halott vagy. Bekapcsoláshoz meg tök felesleges úgyis kell a kezedbe a kontroller ha játszani akarsz.
rdave
12 éve, 2 hónapja és 4 napjaEgyértelmű volt, hogy nincs technikai akadálya, akinek meg nem tetszik az nem használja és a végén meglátjuk mennyien fogják használni, valamint, hogy van-e rá szükség.
totyak: Tökéletes angol tudás? Három-négy szó kimondásához? Ennyit azok is képesek megjegyezni, akik nem beszélnek angolul, főleg, ha eddig is játszottak/neteztek.
ravor
12 éve, 2 hónapja és 4 napjaJó kényelmi funkció, meg jól lehet vele vagizni a haverok előtt, hogy „nézdmá’ hozzászólok oszt úgy is megy”. Hardcore gamerek úgyse fogják használni, a hétköznapi játékosok szintén nem fogják használni.
Ez nemtöbb egy jó featurenél, amit az első pár alkalommal még hatalmas örömmel fogad a tömet, azonban a kezdeti nagy öröm után úgyis rájönnek, hogy könnyebben és gyorsabban fog menni az irányítás csak kontrollerrel.
De legalább elmondhatja magáról mind a két konzol, hogy őket bizony lehet hanggal is irányítani!