Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Google által dédelgetett Android rendszer hatalmas népszerűségnek örvend, a rendszer számára pedig egyre több örömteli hír lát napvilágot, hiszen sorra jönnek az újabbnál újabb felhasználási területek. A legnépszerűbb vonal azonban még mindig a táblagépek és mobilkészülékek vonala. A felmérést egyébként a Google Play Store segítségével végezték, azok a készülékek között, amelyek egy hétnapos periódus alatt a legújabb Store-t használva kerestek maguknak szórakozást.
A felmérésből kiderült, hogy a legnépszerűbb rendszer a 4.1-es Jelly Bean, melyet a 2.3.3-as Gingerbread követ. A legújabb, KitKat becenéven érkező rendszer csak két százalék alatti részesedést tudhat magáénak, melynek oka az, hogy kevés eszközön érhető egyelőre még el. Valószínűleg a 4.3-as rendszer is e miatt áll még csak 8 százalék alatt, hiszen a több készülékre csak mostanság fog megérkezni a rendszer.
totyak
12 éve, 5 napja és 3 órájaIlyen szempontból szánalom az Android (lehet más szempontból is, nem tudom). Szerintem az lenne a normális, ha a legújabb rendszer lenne a legnépszerűbb, csak ugye köztudott, hogy annyira erőforrás zabáló OS, hogy a régebbi készülékek meg sem kapják. Pedig ennek nem így kellene működnie.
rdave
12 éve, 5 napja és 3 órájaKétlem, hogy a rendszerigény miatt lenne. Nem vettek még annyian 4.4-es rendszert, a gyártok pedig nem frissítik rá a telefonokat.
bvektor
12 éve, 5 napja és 3 órájaHát ennek lehet az egyik oka az is, hogy a kitkatet még alig adták ki. A másik pedig, hogy szinte minden gyártó módosít egy keveset, hogy valami egyediséget hozzáadjon, és ez sokszor késik elég sokat. Ez egyáltalán nem az Android, inkább a gyártók hibája. Az erőforrásról pedig, hogy általában egy telefon legalább egyel, de van, hogy kettővel jobbat is elbír mint a gyári. Amúgy meg nem hiszem, hogy az OS lenne erőforrás zabáló olyan különösen, inkább a telefonok a gyengébbek. Pl ha összehasonlítod egy almával, az azért jóval erősebb.
vendeg
12 éve, 5 napja és 1 órájaElég gyakran frissül mostanában a rendszer de csodálom hogy csak 8% a 4.3…
danyee
12 éve, 5 napja és 1 órájaÉpp ezért rostokol az Xperia X8-amon még mindig a 2.1
bvektor
12 éve, 4 napja és 7 órájaIgen, rengeteg gyártó nem ad ki csak max 1 frissítést, nekem a Liveomon 4.0 van, de szerintem 4.1is menne legalább
kokasbalazs
12 éve, 4 napja és 6 órájaeggyértelmű én tabon használom a jelly bean és nagyon jó !
vendeg
12 éve, 4 napja és 6 órájapersze mert akkor nem vennél új készüléket…😖