Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Square Enix egy hivatalos sajtónyilatkozatban számolt be arról a Final Fantasy-sorozat rajongói számára, hogy aki szeretné, az hamarosan mobilkészülékeken is belecsaphat majd a legendás japán szerepjáték történéseibe, méghozzá a korai epizódokra jellemző játékmenettel párosítva. Amint ugyanis a hivatalos közleményből megtudtuk, még ezen a héten elérhetővé válik az epizodikus formában érkező Final Fantasy Dimensions, amelyet a Matrix Software fejleszt, megjelenésére pedig iPhone-ra, iPad-ra és Androidra van esély.
Hogy pontosan mikor? Természetesen erre is válaszolt a Square Enix közleménye, így máris nyugtázhatjuk, hogy augusztus 31-én számíthatunk a négy részes szerepjáték-sorozat prológusára, amely ingyenes lesz minden egyes rajongó számára, de a többi rész már nem.
Hogy azok mikor fognak megjelenni, az egyelőre kérdéses, de azokért cserébe 8 eurót kérnek majd az illetékesek, kivéve az első felvonásért, ami 2 euró 40 centért lesz letölthető a mobilos disztribúciókról.
A játékot egyébiránt egy kollekció keretein belül, egyben is megvásárolhatjuk majd, ebben az esetben 23 euróval lesz könnyebb a pénztárcánk.
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 1 heteEzek a moblos gammák kiakasztanak…😖
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 1 heteElég drága😮
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 1 heteDe jó, droidra is.🙂
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 1 heteVégre a régi játékmenet! Kár hogy csak mobilon…🙁
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 1 heteKifejezetten örülök neki. Végre mobilra is értelmes és érdekes játék jön nemcsak a sok gagyi…
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 1 heteNem csak gagyik vannak azért de én is örülök neki.🙂 Főleg hogy oldschool játékmenet lesz!