Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A UbiSoft legutóbbi közleményéből megtudtuk, hogy a God of War komponistája, Mike Reagan vállalta magára az órákon belül megjelenő Trials Evolution háttérmuzsikáinak megírását. A bejelentést Antti Ilvessuo-tól, a projekt kreatív igazgatójától kaptuk meg, aki elmondta, hogy sokáig titokban akarták tartani ezt a nagyszerű hírt, de vészesen közeledve a megjelenéshez végre felfedhették ezt az ütőkártyát.
A direktor elmondta, hogy Mike olyan kitűnő ritmusokat és ütemeket álmodott meg a játékhoz, amelyek szó szerint tökéletesen illeszkednek hozzá, sokkal gyorsabbá és eszeveszettebbé vált így a játékmenet.
Antti elárulta továbbá, hogy a legutóbbi Trials Evolution trailerben hallható Shadows című szerzemény is már Reagant dicséri, ami egy olyan kitűnő kompozíció lett, hogy ingyenesen letölthetővé tették a rajongók számára.
A Trials Evolution egyébiránt április 18-án, tehát a holnapi napon fog felkerülni az Xbox Live kínálatába, ahonnan a tervek szerint 1200 MS pontért cserébe tölthetjük majd le.
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 6 napjaAz király lesz!🙂
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 6 napjahmmmm komoly
jezzahun
13 éve, 9 hónapja és 6 napjaakkor a hangzás tuti jó lesz🙂