A Duke Nukem Forever-ön az utolsó simításokat is elvégezték a programozók, ennek köszönhetően végre életre kelt a játék, melyet eddig a szakmai nyelv csupán vapourware-nak szólított, azaz olyan címnek, amelyet ugyan bejelentettek, de sosem öltött valódi formát. Játékunkkal hál’ Isten, nem így történt, a Duke Nukem Forever „aranyba ment át”, hogy egy újabb közkeletű fogalommal éljek (gone gold) – ami röviden annyi tesz, hogy a programozási fázis sikerrel lezárult.

A játék elérhető lesz Xbox 360, PC, valamint PlayStation 3 felületekre június 10-én, s ez alól kivételt csakis azok képeznek, akik lecsapnak/lecsaptak az előrendelői csomagra – ők már június 3-án a „király” bőrébe bújhatnak egy DEMO keretein belül (minden platformon).

„Duke Nukem Forever az a játék, amelyről egykoron azt hittük, sosem érkezik el, és most itt állunk, a történelem szakadékánál” – mondta Christoph Hartmann, a 2K Games elnöke. – „A mai nap egy csodálatos napot jelöl a játékok évkönyvében, ez az a nap, amikor a Duke Nukem Forever legendája beteljesedik, és megteszi az utolsó lépést a materializálódás felé.”

A Duke Nukem Forever mellesleg 18-as karikát kapott a britteknél.