Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nem hagyja cserben a klasszikus Disgaea-sorozat rajongóit sem a Nippon Ichi, a Gematsu magazin munkatársainak ugyanis Shogo Kozakai, avagy a Disgaea Dimension 2 producere bejelentette, hogy a háttérben már javában készülődik a széria ötödik nagy epizódja is. Hogy egészen pontosak legyünk, a Nippon Ichi ezekben a percekben párhuzamosan két Disgaea játékot is készít, Kozakai szerint ugyanis a frissen bejelentett Dimension 2 mellett folyamatosan készül a Disgaea 5 is.
A Dimension 2 ugyanis csak egy mellékszál lesz, amivel szeretnének ismét visszatérni egy kicsit a legendás első rész által kitaposott útvonalhoz, csak éppen az akkori sztorit és cselekményeket továbbgondolva, újabb elemekkel kibővítve azokat.
A producer természetesen egyelőre még nem beszélhetett a Disgaea 5-ről, így semmiféle információval nem rendelkezünk róla, de arra már mérget vehetünk, hogy az úgynevezett pre-produkciós fázisban tart, tehát a gyakorlati munkálatok is megkezdődtek már.
vendeg
13 éve, 2 hónapja és 3 heteMind a kettő remélem itthon is mehjelenik 😄