A Dead Rising atyja nem elégedett az új résszel

2013. augusztus 23.
1.8341
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
darkomen profilja, adatai
darkomen
Keiji Inafune neve talán ismerősen csenghet többetek számára, hiszen neki köszönhetjük a Mega Man játékokat, ám ezen kívül még számos munkája is volt, hiszen segédkezett a legtöbb Resident Evil játékban, Street Fighter-ben, Lost Planet-ban, de most nem ezekről lesz szó hanem egy másik játékról.
 

Keiji Inafune volt az akinek az eredeti Dead Rising játékot köszönhetjük, illetve besegédkezett a Dead Rising 2 munkálataiba is.

23 évnyi tapasztalat áll a háta mögött, ám egy kisebb összezördülés miatt a Dead Rising 3 fejlesztésében nem vett részt, sőt a Capcom irodába sem ment el, így a játékot nélküle készítették el.

Most Keiji Inafune egy interjúban mondta el, hogy az eddig látottak alapján az új játék teljesen más irányt vett, mint amilyet ő elképzelt a sorozatnak. Ez nem jelent rosszat, ám saját meglátása szerint a játék eredeti stílusa a humor és a zombik vegyítése volt, ám az új részből mintha a humor kimaradna.

Még hozzátette, hogy ezt csak a látottak alapján mondta, még lehet kerül a játékba egy kis humor is.
2 hozzászólás

totyak

12 éve, 10 hónapja és 6 napja

Kicsit a harag szólhat belőle a játék ellen.

válasz erre

rDAVE

12 éve, 10 hónapja és 7 napja

Van abba szerintem humor, legalábbis zombi gyilkolás terén megmaradt, bár sztoriban egyelőre tényleg nem tűnik humorosnak.

válasz erre
Dead Rising 3
15.000 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljamarco profiljaBotyi profilja