A BlackBerry még mindig kelendőbb, mint a HTC vagy a Motorola

2013. október 20.
2.7951
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Mostanság nem megy túl jól a kanadai BlackBerry szekere, ám a Yankee Group felmérése szerint még mindig kelendőbb egy kanadai modell, mint a HTC vagy a Google tulajdonában lévő Motorola valamely készüléke.

A felmérésben 375 IT szektorban ténykedő döntéshozó vett részt, az eredmény pedig maximum a fentebb említett szempontból lehet érdekes.

Természetesen a legnépszerűbb platform az Android lett, mely a szavazatok 45 százalékát kapta meg. Mögötte az iOS végzett 39%-kal, majd következik a BlackBery. A feltörekvőben lévő Windows Phone csak 4%-os értékkel büszkélkedhet. A felmérés rámutatott a gyártók helyzetére is, melyből kiderült, hogy a BlackBerry készülékek kelendőbbek, mint a Motorola vagy a HTC termékei.

Természetesen nem menti meg a vállalatot egy ilyen felmérés eredménye, ám a részvényesek, valamint az aktualitás okán a lehetséges felvásárlók is azt láthatják ebből, hogy nem kell még temetni a kanadai vállalatot.
21 hozzászólás

juhaszandor

12 éve, 6 hónapja és 18 napja

Na annak csak örülni lehet, hogy az ios nem előzte meg az androidot röhögő smiley Remélem, nem is fogja.

válasz erre

Matteo_GS

12 éve, 6 hónapja és 18 napja

Annyit tennék hozzá csak a hírhez, hogy a felmérésben az IT szektorban dolgozó döntéshozók szerepeltek, nem a consumer réteg. Ezen a fronton elég erős a BB jelenléte, a komplett vállalati szolgáltatáscsomag miatt. Ha ügyesek, akkor ezt a jelenlétet növelni tudják a jövőben.

Nyilván, ha az utca emberét kérdezték volna meg, totálisan más eredmény jön ki.

válasz erre

totyak

12 éve, 6 hónapja és 18 napja

Csak annyit mondok hajrá WP. Szimpatikus Os.

válasz erre

Vendég

12 éve, 6 hónapja és 18 napja

marco írta:
Sokkal szebbnek tartom a Z10-et, mint a HTC One-t. De ha nem a Z10-et vettem volna, akkor egyébként azt vettem volna meg.

Az hogy olvasol róla, nem ér semmit, amíg ki nem próbálod. A szűk réteg, ahogy te nevezed a BB-t, jelenleg több mint 70 millió ember, hidd el, a HTC tapsikolna örömében, ha ennyi felhasználója lenne.

Nincs szerethetőbb mobileszköz egy BB-nél, ha valaki használta már, kérdezd meg nyugodtan, ezt fogja mondani. Hangsúlyozom: használta, nem tapogatta a boltban.

Használd, ha neked az tetszik, de nyilván nem a minőség megszállotja vagy, mint én.

És zárásként még egyszer mondom: azt vettem volna, ha nem a Z10-et tartom jobb megoldásnak. Sokkal.
A z10 et 1hete néztem a külcsin nem varázsolt el.bele léptem a menübe semmi nem volt különleges,a többi meg már nem is érdekelt mert egy elkésett telcsi , vannak fanok megértem. de jo sok elemző és hozzá értő vak lehet mert a htc mindig is a preciz tudásárol volt hires és nem a vállalati sms-ezésről.maradok hű a stilusomhoz(htc)kacsintó smiley

válasz erre

marco

12 éve, 6 hónapja és 18 napja

Vendég írta:
Előris a telcsit azért veszem mert szép és illik hozzám (hozzád a bb10 illik). Volt htc sensationom galaxy s2, note 2 és most onom van . Sokat nézem és sokat is olvasok a telcsikről, de bb csak szűk réteg kedvence. Samsung és iphon a kedvenc de számomra uncsi telcsik.lehet hogy sok irodai munkát a telcsiden végzel őrülők ,de számomra a tecsi nem munka eszköz hanem személyes valami amit szeretek ha a lejobb legerőssebb és legszebb.Ugylátszik valakinek a szőke valakinek a fekete , de a szépség kirrálynő viszi a primetnyelvnyújtó smiley
Sokkal szebbnek tartom a Z10-et, mint a HTC One-t. De ha nem a Z10-et vettem volna, akkor egyébként azt vettem volna meg.

Az hogy olvasol róla, nem ér semmit, amíg ki nem próbálod. A szűk réteg, ahogy te nevezed a BB-t, jelenleg több mint 70 millió ember, hidd el, a HTC tapsikolna örömében, ha ennyi felhasználója lenne.

Nincs szerethetőbb mobileszköz egy BB-nél, ha valaki használta már, kérdezd meg nyugodtan, ezt fogja mondani. Hangsúlyozom: használta, nem tapogatta a boltban.

Használd, ha neked az tetszik, de nyilván nem a minőség megszállotja vagy, mint én.

És zárásként még egyszer mondom: azt vettem volna, ha nem a Z10-et tartom jobb megoldásnak. Sokkal.

válasz erre

Vendég

12 éve, 6 hónapja és 18 napja

marco írta:
Nem varázsolt el semmi, csak van józan ítélőképességem. Kipróbálok minden telefont időről időre, az S3 után egy Z10 maga a csoda, a megváltás.

BB készülékem még soha nem ment tönkre (ez a hatodik BB készülékem), viszont az S3-mam harmadszor lett kompletten cserélve - egy éven belül!

Az első Androidom - G1 - anno (ami nem mellesleg HTC volt) hosszú évekig bírta, imádtam, a Sony Xperia-m is jól bírta, szerettem azt is.

Csak a felső kategóriából választok telefont, de munkára egyszerűen sem sebességben, sem megbízhatóságban, sem ésszerűségben nem ér fel a jelenleg piacon lévő készülékek közül egyik sem az OS10-hez.

Pedig az Android 4 felett már jó, egyszerűen a húgyfos**** gyári felületek és baromi nagy fícsörök teszik ****rá mindet.
Előris a telcsit azért veszem mert szép és illik hozzám (hozzád a bb10 illik). Volt htc sensationom galaxy s2, note 2 és most onom van . Sokat nézem és sokat is olvasok a telcsikről, de bb csak szűk réteg kedvence. Samsung és iphon a kedvenc de számomra uncsi telcsik.lehet hogy sok irodai munkát a telcsiden végzel őrülők ,de számomra a tecsi nem munka eszköz hanem személyes valami amit szeretek ha a lejobb legerőssebb és legszebb.Ugylátszik valakinek a szőke valakinek a fekete , de a szépség kirrálynő viszi a primetnyelvnyújtó smiley

válasz erre

marco

12 éve, 6 hónapja és 18 napja

Vendég írta:
Mi az ami elvarázsolt ennyire , a neve vagy az hogy tudsz vele telefonálni?! Kicsi , osdi és átlagos cucc!!!!!
Nem varázsolt el semmi, csak van józan ítélőképességem. Kipróbálok minden telefont időről időre, az S3 után egy Z10 maga a csoda, a megváltás.

BB készülékem még soha nem ment tönkre (ez a hatodik BB készülékem), viszont az S3-mam harmadszor lett kompletten cserélve - egy éven belül!

Az első Androidom - G1 - anno (ami nem mellesleg HTC volt) hosszú évekig bírta, imádtam, a Sony Xperia-m is jól bírta, szerettem azt is.

Csak a felső kategóriából választok telefont, de munkára egyszerűen sem sebességben, sem megbízhatóságban, sem ésszerűségben nem ér fel a jelenleg piacon lévő készülékek közül egyik sem az OS10-hez.

Pedig az Android 4 felett már jó, egyszerűen a húgyfos**** gyári felületek és baromi nagy fícsörök teszik ****rá mindet.

válasz erre

Vendég

12 éve, 6 hónapja és 18 napja

marco írta:
Félrebeszélsz, soha életedben nem fogtál OS10 készüléket a kezedben, ez látható. Olyanról mondj véleményt, amiről fogalmad is van, mert bár elhiszem hogy kényelmes menni a kántáló birkaáradattal, hidd el, jobb ha nem cinkeled magad.
Mi az ami elvarázsolt ennyire , a neve vagy az hogy tudsz vele telefonálni?! Kicsi , osdi és átlagos cucc!!!!!

válasz erre

Vendég

12 éve, 6 hónapja és 18 napja

rDAVE írta:
Szebb mint ez a HTC és a képen lévő BB 50ezerrel olcsóbb is.
Mielőtt megvettem a htc onet minden telcsit kielemeztem : video teszt , es és élőben is megnéztem meg vizsgáltam!!!!! Csak jot tudok mondani

válasz erre

marco

12 éve, 6 hónapja és 18 napja

Vendég írta:
Gomba az erdőben terem én oda nemjárok ,de ez a telcsi már a atervező asztalon elkéset!!!!!
Félrebeszélsz, soha életedben nem fogtál OS10 készüléket a kezedben, ez látható. Olyanról mondj véleményt, amiről fogalmad is van, mert bár elhiszem hogy kényelmes menni a kántáló birkaáradattal, hidd el, jobb ha nem cinkeled magad.

válasz erre

csirkee

12 éve, 6 hónapja és 18 napja

Vendég írta:
Vegyél BB-t ha az tetszik de a telcsi 2 éves technikát használ' baromi drága és nem szép. Tartani kell a korral .kacsintó smiley
tény, hogy drága a q10, nem ér annyit, amennyiért kapni lehet, de a z10 már 100 alatt van zsír újonnan és függetlenül, ami már jó ár érte! És amennyi frissítés már jött bb10-re, arra már azt lehet mondani, hogy igen, ez nem rossz. Plusz ha kevésnek tartod az app-ok mennyiségét, akkor simán bármelyik androidos appot rá lehet portolni mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 6 hónapja és 18 napja

marco írta:
Begombáztál?röhögő smiley
Gomba az erdőben terem én oda nemjárok ,de ez a telcsi már a atervező asztalon elkéset!!!!!

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljaHentes profilja