Az új Androidhoz kapcsolódva a Material Design nevet érdemes megjegyezni, mely a rendszer felülete mellett a Chrome OS-nél és a Google egyéb szolgáltatásainál is feltűnik majd. Nyitottak az alsóbb kategóriába tartozó készülékek felé is, hiszen az egységesítés irányába terelik ezt a szegmenst, mely az Android One név alatt fut majd. Ezenfelül még jó néhány új funkciót is bemutattak, ám ezekről érdemben csak akkor érdemes beszélni, ha jó pár készüléken megjelenik a rendszer.
A készülékek kapcsán az okosórák kapták a főszerepet, hiszen bemutatkozott az LG G Watch, valamint a Samsung első Android Wear rendszert futtató okosórája, a Samsung Gear Live is. Utóbbi kettő hamarosan megérkezik a piacra, míg a szintén felbukkanó Motorola Moto 360 várhatóan csak ősszel válik elérhetővé.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Tegnap délután megkezdődött a Google éves fejlesztői konferenciája, mely június 25 és 26 között zajlik, az első nap után azonban kicsit felemás érzésünk lehet. Igaz jó néhány újdonság került bemutatásra, ám átütő forradalomról nem beszélhetünk. Az első napon az Android kapta a főszerepet, mely természetes, hiszen a Google legnagyobb fegyveréről van szó. Az új változatot egyelőre csak L-kiadásnak nevezik és az eddigi információk alapján viszonylag nagy grafikai változást kapunk majd, valamint a belső környezet is nagy változásokon esett át.
fantis6
11 éve, 6 hónapja és 3 hetemotorola órája elég jól néz ki
vendeg
11 éve, 6 hónapja és 3 heteAndroid… google léphetne valamit api ügyileg mert ios nagyon elfogja picsázni.
Nem csoda hogy eddig is csak iosra jöttek a brutál game-ek…
totyak
11 éve, 6 hónapja és 3 heteNekem a legnagyobb gondom az Androiddal az (persze másik rendszereknél is fennáll ez a helyzet), hogy régebbi készülékek egyszerűen nem kapják meg az új OS-t, holott simán futna az is a telefonon. Mert ugye ezzel is új készülék vásárlására próbálják ösztönözni az embert. Én meg nem fogok mókolt szoftvert a telefonomra rakni.
vendeg
11 éve, 6 hónapja és 3 heteSajnos az andorid olyan fos mint a pc ezermillió készülék van nem egységes nem lehet értelmes game-eket fejleszteni rá.
És ez a mostani újítás is egy fos 🙁