Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Kedvelt kiadóból egy szempillantás alatt vált rengeteg rajongó gyűlöltjévé a Square Enix csapata, miután gonosz módon menesztették az IO Interactive-ot, ezzel utcára küldve a dánok rengeteg munkatársát, illetve parkolópályára állítva a Hitman-sorozatot. Yosuke Matsuda azonban nemrégiben egy a korábbihoz képest színesebb és boldogabb jövőt festett le egy a befektetők számára tartott előadáson, amelynek írásos változatára a Polygon munkatársai hívták fel a figyelmünket, lévén ebből kiderült, hogy a vállalat elnöke szerint a stúdió eladása még nem jelenti azt, hogy a Hitman-sorozat véget ér.
Persze azt az elnök sem mondta, hogy bár ez is egy lehetséges forgatókönyv, ellenben hozzátette, hogy azért keresnek most külsős befektetőket – sőt mi több, a szövegből kiderült, hogy már tárgyalásokat is folytatnak néhánnyal -, mert szeretnék, ha játékaik, így többek között a Hitman-sorozat is fennmaradna.
direktor
8 éve, 7 hónapja és 3 heteÓ dehogynem. 🙁
golem
8 éve, 7 hónapja és 3 heteBiztosan találnak a sorozat mögé pénzt, efelől nincs kétségem. De soha nem lesz ugyanaz és a fejlesztők sem fogják biztonságban érezni magukat soha többé, így a játék sem lesz már olyan mint eddig.
Fenyegetett helyzetben nem lehet dolgozni.
totyak
8 éve, 7 hónapja és 3 heteNem úgy volt, hogy az IO megkapja a jogokat és folytathatja (ha tudja)?