Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Meglepő kijelentéssel szolgált nemrégiben Andrew House, a Sony vezére azzal kapcsolatban, hogy bár sokan úgy vélik, hogy a japánok azért jelentették be a PS4 Pro-t, mert ellenfelet akartak állítani a Microsoft Project Scoprio-jának, azonban ez ebben a formában messze nem fedi a valóságot. House a The Guardian munkatársainak beszélt arról, hogy a PS4 Pro ötlete már akkor felmerült benne, amikor a Project Scorpio-nak még híre sem volt a piacon, az ihletet pedig néhány olyan adat adta számára, amit a jelenlegi számítógépes grafika kapcsán látott.
Andrew House szerint ugyanis az adatok alapján határozottan arra tudott következtetni, hogy azok a rajongók, akik a legjobb grafikai élményt keresik, azok a konzol életciklusának közepén egyszerűen átvándorolnak számítógépekre, és a PS4 Pro tulajdonképpen azért született, hogy ezt megakadályozzák.
House egyébiránt meglepően optimista a PS4 Pro eladásai kapcsán, így a Sony vezére szerint csak az idén 20 millió darab elcsorog majd belőle, noha ezt bizonyára inkább az üzleti esztendő végéig, mint 2016 utolsó napjáig értette.
tommy
9 éve, 4 hónapja és 6 napjaEnnyi. 😄
bekecs
9 éve, 4 hónapja és 6 napjaVégülis minden konzol a PC ellen megy nem? Annyi a különbség hogy ennek van is alapja. 😄
gokuvsvegita
9 éve, 4 hónapja és 6 napja„PS4 Pro ötlete már akkor felmerült benne, amikor a Project Scorpio-nak még híre sem volt a piacon”
Oké, akkor mikor kiadták a sima ps4-et már akkor tudták, hogy elfog avulni…
A ps4 prot kellett volna kiadni, de akkor nem tudták volna olyan áron árulni, 200 ezerét vagy többért árulták volna, és nem tudtak volna annyit eladni.
Most kicsit szembeköptek minket, ki mondhatták volna nyíltan, hogy a konzol életciklus már halott.
rdave
9 éve, 4 hónapja és 6 napjaAkkor is tudták, hogy el fog avulni, amikor kiadták a PS1-et, a PS2-őt és a PS3-at. Akárhonnan nézzük a PS3 sem volt jobb helyzetbe. Gusztustalan FPS dropok, felskálázott 720p… Persze, hogy kiadhatnának egy olyan konzolt, ami sokkal tovább bírja. 2013-ban is jöhetett volna egy PS4 i7-tel, két GPU-val és 16gb rammal, de akkor meg azért kapják az ívet, hogy mi a francot képzeltek egy ilyen árú géppel.
Itt megy a hiszti a felbontás miatt, hát itt van, lehet venni a nagyobb felbontással bíró konzolt. A konzol életciklus semmit nem változott, ráadásul ugyanúgy kell váltaniuk generációt, mivel ez a gép sem fogja tovább bírni, ha tartani akarják az elvárt nagyobb felbontást, az FPS és a grafikát.
gokuvsvegita
9 éve, 4 hónapja és 6 napja3 éve adták ki a ps4-et, és ez idő alatt sajnos nem eresztettek el olyan nagy játékokkal. Sok volt az újra kiadás…
Most kiadták a pro-t, mondhatják, hogy 4k tv kell hozzá, de elhangoztatták azt is, hogy egy full hd tv-n is jobb lesz a játék grafikája. Plusz minden játék alapból 1080p 60-fps-el lesz.
Nem vagyok se pixel, meg fps-es mániás, nekem csak a játékélmény számít, de ez akkor is arcon csapás volt. Mert ps3-on azért hamar jöttek a jobbnál jobb címek.
santonio
9 éve, 4 hónapja és 6 napjaAzért ez nem normális hozzáállás. Amíg árban sokszor a duplája egy konzolos cím addig ne várják már el a korrekt versenyt. Olyan most nincs.
Ahogy előttem is mondták, ez egy arculköpés, a Pro nem korrekt lépés (ahogy a Scorpio sem az). Ha lehetne hardverelemeket cserélni (valamelyik tévégyártónál így van pl), akkor még azt mondom ok, de az se annyira.
Épp azért vesz az ember konzolt hogy pár évig ne kelljen a fejlesztéssel foglalkoznia.
5t3v3nk3
9 éve, 4 hónapja és 6 napjaEz annak fényében egy helytálló kijelentés, hogy a Microsoft nyíltan elkezdte összemosni a XONE és a win10 játékkiadásokat. Hisz 95%ban ami jön Xone-ra az jön Win10-re is.
Emiatt nálam az esetleges konzol csakis a Sony gépparkjából kerülhet majd ki.
totyak
9 éve, 4 hónapja és 6 napjaIgazából én nem érzem a hatalmas problémát az új PS4 miatt, szerintem alig lesznek szebbek a játékok rajta. És nem csak azért mondom ezt, mert nincs PS4-em.
kpal
9 éve, 4 hónapja és 6 napjacsak ideig óráig lesz a pc ellenfele ,mert a Pc gyorsabban fejlődik .
ryuthestar
9 éve, 4 hónapja és 6 napjaNevetséges. Még az ötlet is. A Pro nem csak parasztvakítás, de elég szemét lépés, csak sajnos kényszerű. 😕
warriorautobot
9 éve, 4 hónapja és 6 napjaHát az a baj hogy a mostani hülye gyerekek már csak az 1080p 60fps kombót látják. Pedig jó pár éve még nem volt ekkora különbség a játékok között, csak nekik már a 3 évvel ezelőtt kiadott játék is bitang ocsmány.
Na ezeket a hülye gyerekeket kell kielégíteni ebből a szempontból. És erre kell ez a konzol.
kulacs
9 éve, 4 hónapja és 6 napjaEngem inkább az zavar, hogy a fejlesztők nem fogják kipréselni a maximumot a gépekből, mert jön az erősebb masina. Meg lehet nézni hogyan nézett ki a PS3 indulásakor egy játék és a végére miket alkottak. A másik, hogy akinek ennyire számít az a plusz fps akkor vegye. Én elhiszem hogy haladunk a korral és hihetetlen ugrás van manapság a játékok terén, de míg tartják a szavukat, hogy támogatva van mind a két konzol addig én ezen nem problémázok.