Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A nemrég megjelent Hi-Fi Rush rendezője, John Johanas visszautasította azokat az állításokat, miszerint a fejlesztés a Bethesda Microsoft általi felvásárlása után kezdődött, elmondta, hogy a munkálatok valójában még 2017-ben vették kezdetüket. A Tango Gameworks leginkább a túlélő horrorjátékokról lehet ismerős, de a Developer Direct show-n az ellenkezője történt, hiszen a ritmusjátékot mutatták be. A hirtelen stílusváltás miatt a rajongók azt hitték, hogy a Microsoft felvásárlásának köze van ehhez, de John Johanas most határozottan visszautasította ezeket az értesüléseket.
Az Xbox podcast során kategorikusan kijelentette, hogy a Bethesdának még 2017-ben, az eredeti Evil Within játék idején tette meg a javaslatot a Hi-Fi Rush kapcsán és azt is hangsúlyozta, hogy a cég mennyire vágyott arra, hogy valami mást adjon ki. Johanas így fogalmazott:
Valószínűleg a stúdiónkat a horrorjátékok készítéséről ismeritek a The Evil Within és a Ghostwire: Tokyo kapcsán, de ez olyasvalami, amit már régóta szerettünk volna elkészíteni, ami tényleg teljesen megváltoztatja a stúdiónkról alkotott képet és fejlesztőként is arra sarkallt minket, hogy mit tehetünk, vagy egyáltalán, hogy mi lehetséges a játékuniverzumban, mert szerettünk volna valami újat csinálni, és valahogy innen jött az eredeti ötlet.
A Hi-Fi Rushban található zenék is kiemelkedővé teszik a játékot, ami néhány órával a megjelenés után bekerült a Steam top 10-es listájába, a játék PC-n kívül Xbox Series X|S-en elérhető.
ronalddo
2 éve, 11 hónapja és 3 heteMost nem értem erről miért beszélnek. Kérdezte valaki vagy mi?
petrovicsz
2 éve, 11 hónapja és 3 heteÉs? 😮 Miért lenne?
patrik94
2 éve, 11 hónapja és 2 heteAMúgy kit érdekel? 😮 Nem mindegy mikor kezdődött? xD