Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hiába állt maga Cliff Bleszinski, a Gears of War-sorozat legendája a LawBreakers című projekt mögött, a kérdéses multis FPS olyan hatalmasat bukott, hogy azt elrettentő példaként tanítani kellene a játékiparban. Ez pedig természetesen alaposan éreztette hatását a háttérben kiadóként közreműködő Nexon pénzügyeiben is, akik tetemes összegeket pumpáltak a játékba, aminek csúfos bukás lett a vége, a csapat pedig legutóbbi üzleti jelentését követően szerette volna tisztára mosni a kezét azzal, hogy a fejlesztők helyett a PlayerUnknown's Battlegrounds-ra kenték a felelősséget.
A kiadó ugyanis hivatalos közleményben (!) olyan nyilatkozatot tett, miszerint a LawBreakers sikertelenségét a PUBG idézte elő, hiszen a két játék közel ugyanabban az időben jelent meg. Mindezzel csak két probléma van:
1. Az állítás helytelen, hiszen míg a PUBG márciusban, a LawBreakers augusztusban érkezett!
2. A két cím között semmiféle hasonlóság nincs azon túl, hogy lövöldözni kell bennünk, ergo nem gyakorolhattak egymásra közvetlen hatást!
fighterlaci
8 éve, 1 hete és 4 napjaHát ez hülye. xD
direktor
8 éve, 1 hete és 4 napjaVéletlenül sem a játékuk lett szar nem? 😄 😄 😄
vidoros
8 éve, 1 hete és 4 napjaMinek keresni bármiben is a hibát? Ha jó lenne a játék, ha rákaptak volna az emberek, menne. Teljesen más a stílus.
warriorautobot
8 éve, 1 hete és 4 napjaHát na, ez van ha nem vállalják a felelősséget.
Maybe next time guys! 😄
neurotic
8 éve, 1 hete és 4 napjaAzért a LawBreakers nem lett egy rossz játék. Egyszerűen csak nem találta meg a közönségét. Technikailag a játékkal nincs gond, tehát nem lehet azt mondani, hogy a fejlesztők hibáztak volna. Sajnos manapság az aréna shooterek sorra buknak minőségtől függetlenül. Még a Quake Champions sem merte megjátszani, hogy tisztán fizetős formában jelenjen meg, pedig az tényleg nagy név és a mai napig megvan a rajongótábora. Egyedül az Overwatch tudott a közelmúltban sikeres lenni, de az egy Blizzard játék és nekik alapból megvan a rajongótáboruk és akkora hype övezte a megjelenést, hogy garantált volt a siker.
Nyilván lehetne még a LawBreakerst javítani, tovább tömni tartalommal, de ami már megvan a játékból az nem rossz. A hiba pedig inkább a kiadóé és a játékosoké, hogy nem vették a játékot, meg az olyan jellegű hozzászólásoké, amik élből alázzák úgy, hogy valószínűleg egy percet nem játszottak a játékkal.
totyak
8 éve, 1 hete és 4 napjaÉn ezt nem úgy értékelem, hogy a PUBG-ot hibáztatják és vádlóan nyilatkoznak (bár nem olvastam az eredeti közleményt), inkább elismerik, hogy a másik játék jó lett, az övék meg ezért háttérbe szorult. Más kérdés, hogy igaz-e.