Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Két évvel azután, hogy leleplezték, kevesebb mint egy hét választ el minket a Spider-Man 2 régóta várt megjelenésétől, mindeközben az Insomniac Games már a bővítéssel van elfoglalva, hiszen nyilvánosságra kerültek az egyik DLC részletei. A Twitteren a KidSuper, egy brooklyni székhelyű, Colm Dillane által vezetett utcai ruházati üzlet elárulta, hogy egy "egyedi tervezésű Pókember-ruhán" fognak dolgozni, amelyet valamikor a megjelenés után adnak majd a Spider-Man 2-höz - a bejegyzést később az Insomniac Games retweetelte.
Ez a hír a semmiből jött és a KidSuper tájékoztatásából az is kiderült, hogy további Pókember-jelmezek érkeznek a játékba: a popsztár Rina Sawayama, a McLaren versenyzője, Lando Norris és a Real Madrid támadója, Vinicius Junior együttműködésével. A kollaborációkról egyelőre nem sokat tudunk, de az új ruhákat Peter és Miles is viselheti majd.
Azt még nem erősítették meg, hogy a megjelenés utáni ruhák ingyenesek lesznek-e, azonban az Insomniac Games ezt tette az összes filmes ruhával az első Pókember-játék kiadását követően.
039;s Spider-Man 2 post-launch! A lot more to come so stayed tuned!! BeGreaterTogether pic.twitter.com/P1Kg4aIjCx
— KidSuper (@KidSuper) October 12, 2023
mordorer
2 éve, 3 hónapja és 3 napjaOMG de szar.
vape
2 éve, 3 hónapja és 3 napjaEgy része biztos ingyenes lesz szerintem.