A 20. Credit Suisse technológiai konferencián ugyanis Karl az újságírók kérdésére válaszolva kiemelte, hogy nagy érdeklődéssel figyeli és nagyon izgatott is azért, hogy a kiotóiak milyen hardverrel rukkolnak elő, támogatásukról pedig ismét biztosította az újságírókat és a japánokat egyaránt.
Mindez nem meglepő, a GTA kiadójaként megismert vállalat ugyanis már korábban bejelentette, hogy felsorakozik az új konzol mögé, és Slatoff szerint nagyon optimistán várják a közös munkát, mert a Nintendo egy nagyon jó partner a számukra.
Hogy ezek most megint mennyire üres szavak - a Wii U megjelenése előtt is hallottunk ódákat hatalmat támogatásokról -, azt nem tudni, de az tény, hogy amennyiben a Nintendo Switch-en megjelenhetnének korunk legnagyobb külső fejlesztésű játékai - esetünkben például egy GTA V vagy egy Red Dead Redemption 2 -, az egy igencsak meglendítené a készüléket a siker felé vezető úton.