Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az 11 Bit Studios, a Frostpunk és folytatása, a Frostpunk 2 mögött álló lengyel stúdió bejelentette, hogy első konzol-specifikus videojátékukat törölték, ráadásul a projekt leállítása következtében elbocsátások következnek. Przemyslaw Marszal, a 11 Bit Studios elnöke ismertette, hogy a tervezett cím kódneve Project 8 volt és még idén szeptemberben 37 fejlesztő vett részt benne. A munkálatok 2018-ban kezdődtek, a költségvetése pedig 48,4 millió zlotyt, azaz közel 4,7 milliárd forintnak megfelelő összeget tett ki.
A Project 8 az első olyan címük lett volna, amelyet kifejezetten a konzoljátékosok számára terveztek, azonban akkor fogalmazódott meg bennük, amikor a narratíva-központú, történetben gazdag játékok nagyobb vonzerővel bírtak.
Marszal a COVID-19 következményeiről is beszélt, azóta a költségek egyre csak nőttek, végül az igazgatótanács elengedte a játékot, kétséges volt a belátható határidőn belüli megjelenés és a kielégítő minőség.
patrik94
1 éve, 3 hete és 4 napjaOhhh. 😮 Pedig megnéztem volna.
tommy
1 éve, 3 hete és 4 napjaÚgyse tudunk róla semmit szóval tökmindegy.
vape
1 éve, 3 hete és 3 napjaBírom a játékaikat, megnézetm volna…
petrovicsz
1 éve, 3 hete és 3 napjaOhh. 😮 Jó sokat elköltöttek pedig rá.