Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Randy Pitchford, a Gearbox Software elnöke a PAX East rendezvény keretein belül bejelentette, hogy ha törik, ha szakad, a most megjelenő Battleborn után egy új Borderlands-játék munkálataiba csapnak majd bele. Hiába érkeztek tehát korábban szóbeszédek, a Borderlands 3 a fentiek alapján még nem áll fejlesztés alatt, ellenben néhány hét múlva már elindulhatnak a munkálatok, és ami biztos, hogy Scott Kester művészeti vezető mellett Mikey Neumann, az eredeti Borderlands írója is kiveszi a részét belőle.
Pitchford annyit erősített még meg, hogy terveik szerint a Battleborn jövőben érkező DLC csomagjaiban több easter egg és egyéb utalás is lesz a Borderlands 3-ra – már amennyiben valóban ez lesz a címe a régóta várt folytatásnak.
ronalddo
9 éve, 8 hónapja és 4 heteHelyes döntés. 🙂 Hülyeség is lett volna tovább húzni egy új részt, mert a népek szeretik.
zender
9 éve, 8 hónapja és 4 heteNagyon utálom a kinézete miatt az összeset úgyhogy nekem rossz hír hogy ezzel foglalkoznak miközben jó játékokat is lehetne gyártani…
petrovicsz
9 éve, 8 hónapja és 4 heteNa végre! 🙂 Akkor ez még legalább két év mire megjelenik, gondolom…
ravor
9 éve, 8 hónapja és 4 heteRemélem sikerül nekik összehozni egy még vagányabb borderlandst 😄
kylx
9 éve, 8 hónapja és 4 heteÉn valami MMO-FPS-re vágyakoztam, de egy harmadik co-op is jó lesz.
vape
9 éve, 8 hónapja és 4 heteOhh de sokára fog ez még jönni… 😖
totyak
9 éve, 8 hónapja és 4 heteTöbbször is gondoltam rá, hogy be kellene szerezni a részeit, már egészen olcsón meg lehet venni, de aztán mindig rájövök, hogy alig van időm játszani és még így is nem kevés játék van itthon, amiket pótolni kellene. Talán majd egyszer. Nekem mindenesetre tetszik a sorozat.
warriorautobot
9 éve, 8 hónapja és 4 heteMég nem vett rá senki hogy végig játsszam a játékot, de egyszer talán végig viszem.